ERDON Bulvár

2010.07.15. 08:48

Dancs Annamari októbertől a budapesti operettszínház vendégművésze

<p>Az erdélyi énekesnő interjúkban többször kijelentette, hogy az embernek igenis hinnie kell vágyai beteljesülésében. Nála a vágy titakozatos tárgya jónéhány éve az, hogy fellépjen a Budapesti Operettszínház színpadán.</p>

Néhány hete még a nagysikerű Rebecca előadásán nézőként csodálta Európa legjobb zenés színházának új produkcióját és még álmodni sem merte, hogy nem telik el 24 óra és ugyanitt  szerződést ajánlanak fel számára. Az történt, hogy meghallgatást kért Kerényi Miklós Gábor igazgató úrtól, aki azonnal felkínálta a Csárdáskirálynő felújított változatában  Stázi szerepét.

  Annamari Bukarestben a ION DACIAN Nemzeti Operettszínházban már sikeresen eljátszotta ezt a szerepet . A budapesti október 7-i premierre már elkezdődtek a próbák, amelyekről az énekesnő lelkesen  mesél:

-     A próbákon a színház táncos-komikus sztárja, Peller Károly segített nekem, a darabban is ő lesz a partnerem. A bukaresti előadás tulajdonképpen magyar rendezés, azonban sok mindent másképp kell előadni, táncolni.  A koreográfus az utolsó kézfejtartásig mindent „ újra  állított” nálam, mondhatni, hogy ugyanazt a szerepet kétféleképpen fogom játszani a két fővárosban.

És hogy mennyire nincsenek nyelvi akadályok: a meghallgatáskor a direktor úr az egyik dalnál azt kérte , hogy énekeljek románul is, ami végül nagyon érdekes lett, mert a partneremmel magyarul, románul es németül énekeltük el a dalt. Az egészben az a fantasztikus, hogy semmi sem lehetetlen: azt hittem sokáig, hogy erdélyi lányként hátránnyal indulok, mert sem Budapesthez, sem Bukaresthez nem tartozom… nos, amit én hátránynak hittem, épp az tett erőssé és sikeressé.

Az énekesnő számára rendkívűl nagy megtiszteltetés , hogy azon a színpadon játszhat, ahol egykor a magyar operett legendái, Honthy, Latabár, Karády is tündököltek. Az intézmény a műfaj fellegvára, évente 500 előadást játszanak 400.000 lelkes néző előtt.  Az operett egy hungarikum, amely etalonjának mindenütt a Budapesten bemutatott előadások  számítanak: a világszínvonalú rendezés, az igényes zenei megszólaltaltás, a fantasztikus díszletek és jelmezek, a látványvilág.

-Azért is nagy élmény számomra ez a meghívás, mert  – tudomásom szerint - Háromszékről, Kiss Manyi volt az utolsó szubrett Budapesten! -fejezte be Annamari.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!