2008.03.04. 15:28
Vissza nem téritendő támogatások
<p>Nagyvárad - Akárcsak eddig, Nagyvárad Polgármesteri Hivatala ebben az évben is nyújt vissza nem térítendő összegeket az általános érdekű nonprofit tevékenységek támogatására.</p>
Nagyvárad Polgármesteri Hivatala a 2005/ 350. számú törvény alapján 2008. március 3-tól szervezi meg a helyi költségvetésből az általános érdekű nonprofit tevékenységek anyagi támogatását. Az erre vonatkozó szabályzatot a Polgármesteri Hivatal www.oradea.ro honlapján lehet olvasni a „Programe locale” almenűnél.
A Helyi Tanács szabályzata alapján a következő tematikájú projekteket támogatják: ifjúsági, környezetvédelmi, kulturális, felekezeti, sport, tanügyi, eurorégiós. A támogatásokat az erre a célra szánt összeg alapján adják, a már említett honlapon közöltek alapján.
Feltételek
A pályázatokon azon fizikai vagy jogi személyek vehetnek részt, akik helyi közérdekű nonprofit tevékenységet folytatnak. A pályázati dokumentációt román nyelven kell elkészíteni és a városháza földszintjén levő 23-as teremben kell benyújtani egy nyomtatott példányban, illetve mágneslemezen.
Benyújtási határidő: 2008. március 20. A pályázónak bizonyítani kell azt, hogy rendelkezik a megpályázott összeg 10 százalékával. A pályamunkákat az erre kinevezett bizottság fogja elbírálni. Csak azokat a munkákat bírálják el, amelyeket a megszabott határidőig nyújtottak be, és a szabályzat alapján állították össze.
Bővebb felvilágosítást a városháza első emeletén a 115-ös szobában, vagy a 40–88–86-os telefonszámon Gherdan Daciana nyújthat.