Gábor Ferencre emlékeztek Nagyszalontán

Jelen volt dr. Szabó Zoltán, Túrkeve egykori polgármestere, aki 1989 után elsőként segítette Gábor Ferenc verseskötetének megjelenését, és jelen volt Váradi Szűcs Mihály, a költőtárs, Csanádi János nagyzerindi tanár, a jó barát és biztató, segítő, aki munkáit kötetbe szerkesztette, és jelen voltak az irodalmi körbeli pályatársak. A rendezvény három részre tagozódott, emléktáblát avattak annak a háznak a falán, melyben egykori élt Gábor Ferenc, majd utcanévavatót tartottak, s ugyanakkor kézbe vehették az olvasók Gábor Ferenc tizedik kötetét, mely ezúttal nem versgyűjtemény, hanem önéletrajzi írások csokra.

Az emberre

Elsőként Török László polgármester szólt a megjelentekhez, kiemelve annak fontosságát, hogy megőrizze a város jeles fiainak emlékét. Az elöljárót ifj. Gábor Ferenc követte a megszólalók sorában, aki arra kérte a hallgatóságot, adózzanak Gábor Ferenc emléke előtt, ne a kubikosra, a kollektivistára, a munkásra, még csak nem is a költőre emlékezzenek, hanem az emberre, aki elindult egy gyalogösvényen, s mert hitt abban, hogy jó irányba halad, konokul ment végig rajta, ment, kitartóan, akkor is, amikor munkatársai értetlensége vagy a nagyok gáncsoskodása, lekezelő jóindulata el akarta tántorítani. Csanádi János a tollforgató Gábor Ferenc alakját villantotta fel. Gábor Ferencét, akit már gyermekkorában megérintett a költészet, s bármilyen körülmények jöttek is életében, mindhalálig hű maradt az irodalomhoz. Szépen kikerekedett költői, írói munkássága, mondta Csanádi János, és örömmel emelte a magasba, hogy megmutassa, akár az égieknek is, hogy íme, megjelent a tizedik, Gyalogösvények című Gábor Ferenc-kötet. A megemlékezések sorában a túrkevei barátok részéről dr. Szabó Zoltán emlékezett vissza Gábor Ferencre, a pályatársak nevében pedig Váradi Szűcs Mihály osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A délelőtt kiemelkedő perce volt, amikor lehullt a lepel a márványlapról, s a jelenlévők fejet hajtottak a másfél éve elhunyt költő tiszteletére.

Illyés Júlia