2009.12.03. 20:14
Fotókiállítás a Tavirózsa stúdiótermében

Bihar megye - A Tavirózsa Fotoklub
tanfolyamát elvégzett hallgatók
alkotásaiból nyílt
kiállítás csütörtök
délután a klub Sas palotabeli
stúdiótermében. Ugyanott
bemutatták A digitális
fényképezés titkai kezdőknek
című könyvet is.

A tanfolyam 12 hallgatójának
hagyományos technikával
készült fekete-fehér, illetve
digitálisan készült színes
fotóit állították ki a
stúdióban. A megnyitón
Tóth István, a
fotóklub elnöke nem fukarkodott a
dícséretekkel, az utóbbi
évek legtehetségesebbjeinek
minősítve az éppen
végzetteket. Felelevenítette a
kiállított fotók
"születésének"
körülményeit, és úgy
vélte, azok mindegyike annyire sikerült,
hogy bátran bekeretezhetők, falra
tehetők.
Látni a témákat
"Sok téma van körülöttünk,
csak meg kell tanulni meglátni őket",
fogalmazott Tóth István, arra
buzdítva tanítványait, hogy ne
hagyják abba a fotózást, mely sok
örömet okozhat művelőinek. Az
oklevelek kiosztása előtt a
végzettek közül Benyovszki
Tünde és Liliana
Negura szólt, az eseményen
közreműködött Thurzó
Sándor József
brácsaművész, és ahogyan
"illett", közben végig kattogtak a
fényképezőgépek is. A
későbbiekben egy olyan könyv
bemutatójára került sor, melynek
megjelenését minden
méltatója
hiánypótlónak nevezte.
Útmutatás
fotózáshoz
A digitális fényképezés
titkai kezdőknek című kiadványt
a nagyváradi Casa kiadó jelentette meg
magyarul és románul, és
Tóth István, illetve Claudiu
Sabo, a fotoklub alelnöke mellett a
kiadó vezetője, Csiky
Zoltán ismertette mindazt, amit tudni
kell róla. A könyv útmutatást
ad a digitális fotózáshoz kedvet
érzőknek, természetesen sok
fotó és magyarázat segíti
az eligazodást a tudnivalók
között. A könyvet csak helyben 40
lejért lehetett megvenni, könyvesboltokban,
fotósüzletekben már 57 lej az
ára, de hozzáférhető on-line
rendeléssel a kiadó címén
(www.edituracasa.ro) is, ahol 20%-al olcsóbb.