2010.06.15. 10:45
Átalakuló globális hatalmi szerepek
<p>Nagyvárad - Molnár Gusztáv geopolitikai szakember, a Partiumi Keresztény Egyetem Filozófia Tanszékének adjunktusa a globális geopolitikai átrendeződésekről beszélt hétfő délutáni előadásában.</p>
A tanév utolsó filozófiai estjére hétfő délután került sor a KREDOK (egykori Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium) olvasótermében, a Partiumi Keresztény Egyetem Filozófia Tanszékének szervezésében. Molnár Gusztáv budapesti geopolitikai szakember, egyetemi docens tartott érdekes előadást, melyben a világ geopolitikai helyzetére vonatkozóan az Amerika és Kína kapcsolatáról, a Közel-Kelet helyzetéről, a cionizmusról, valamint európai aktuálpolitikai kérdésekről beszélt. Az előadó abból indult ki, hogy napjainkra jelentős hatalmi átrendeződések figyelhetőek meg globális szinten. A nyugati világ, elsősorban Amerika befolyása csökkent, míg Ázsiáé (főleg Kínáé) növekedett. A két nagyhatalom közötti geopolitikai határvonal a Dél-kínai-tenger övezetében húzódik, mely napjainkban olyan, mint amilyen a berlini fal volt a hidegháború ideje alatt. Kína viszont nem úgy terjeszkedik mint Amerika: eszköze elsősorban a kereskedelem, de a demográfiai fölény is jelentősen nyom a latban. Ha Amerika bölcs akar lenni, akkor partnerként viszonyul az ázsiai nagyhatalomhoz, ellenkező esetben konfliktusok várhatóak a térségben.
Virtuális atomhatalmak
A Közel-Keleten is egy látványos elmozdulás történt a Nyugat kárára, hiszen Törökország látványos fejlődésen ment át. Bebizonyította, hogy nem a Nyugat előretolt helyőrsége, hanem igazi regionális nagyhatalom. Ehhez hozzájárult az is, hogy Brazíliával közösen bekerültek az úgynevezett atom-klubba. A cionizmusra vonatkozóan Molnár Gusztáv beszélt annak kialakulásáról és a nacionalizmussal való összefüggésekről. Izrael napjainkban kezdi elveszíteni realitásérzékét, minden szempontból kapacitásának legmagasabb fokán áll. Nem fog lemondani uralmi pozíciójáról és nem fél szembeszállni Amerikával sem. Végül szóba került az európai helyzet is. Egy olyan szétesés figyelhető meg Európában, mely gyengíti geopolitikai súlyát. Európa kezd "féloldalassá" válni, eltűnőben van egy bizonyos politikai hagyomány. Egyéni kiút nincs ebből a helyzetből: az Európai Unió tagállamai vagy tesznek egy nagy lépést előre az euróövezet politikai integrációjának megteremtése irányában, vagy azt kockáztatják, hogy az integrációnak az a szintje is veszélybe kerül, amit eddig elértek- hangzott el. A közel két órás előadás után a résztvevők számos kérdést intéztek az előadóhoz, így kialakulhatott az az eszmecsere, mely az ilyen jellegű előadások célját képezi. A témában egyébként Molnár Gusztáv egy tartalmas blogot is vezet, melynek internetes címe: http://vilagnaplo.blog.fn.hu.
Mészáros Tímea