ERDON Helyi hírek

2010.10.27. 09:54

Antennája a város életének

<p>Nagyvárad - Kedden az MM Pódium Kulturális Egyesület szervezésében a tavaly elhunyt Tolnay Tibor festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a róla elnevezett várgalériában. Egy hónapig látogatható.</p>

Kedd délután az MM Pódium Kulturális Egyesület szervezésében az egy esztendeje elhunyt Tolnay Tibor festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a róla elnevezett várgalériában. A több tucatnyi érdeklődőt- barátokat, ismerősöket, rokonokat- Meleg Attila előadóművész, a civil szervezet vezetője köszöntötte, majd átadta a szót Meleg Vilmosnak. A színművész úgy vélte: az életmű-díjas művész a festményei által megsokszorozta önmagát, a képei révén itt van köztünk, nem csupán a Partiumban vagy Erdélyben, hanem világszerte. "Várad festőjeként Tibor egy nagyon fontos antennája a város életének, múltjának, jelenének és jövőjének. Bár eltávozott a hallhatatlanságba, alkotásai segítségével tovább fog élni bennünk az általa megfogalmazott üzenet, Nagyvárad szeretete", közölte.
 
Tolnay-szekrény
 
Meleg Attila arra hívta fel a figyelmet: nyolcvan festményt állítottak ki, az egyik teremben azok a képek tekinthetők meg, amelyek a megyeszékhelyen, illetve Erdélyben készültek, a másik helyiségben pedig azok, amelyek külföldi tájakat örökítenek meg. Ugyanakkor arra az alkotásra irányította a figyelmet, melyet annak idején Tolnay Tibor F. Bathó Ida színművésznőnek ajándékozott, aki a közelmúltban a Tibor Ernő Galériában az árvízkárosultak javára rendezett aukcióra ajánlotta ezt fel. Igy került a kép Jakabffy László mérnök birtokába, aki úgy döntött, hogy a várgalériának ajándékozza a váradi színházépületet ábrázoló festményt. A műalkotás az úgynevezett "Tolnay-szekrénybe" került, az elhunyt festőművész ecsetjével és egyéb munkaeszközével együtt, mely ezentúl része lesz és "társául szegődik" az MM Pódiumnak, abban az esetben is, ha az egyesületnek a várfelújítás miatt költöznie kell.
A tárlatnyitón közreműködött Thurzó Sándor József brácsa- és Bocskai Tímea hegedűművész, valamint Varga Vilmos színművész. Díszőrséget álltak a Történelmi Vitézi Rend nagyváradi székének a tagjai, hiszen Tolnay Tibor is tagja volt a testületnek. Az ingyenes kiállítás egy hónapig látogatható, hétköznaponként 10-13 és 17-19 óra között.
 
Ciucur Losonczi Antonius

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!