2011.08.09. 14:38
Hátrányos helyzetűek képzése
Két és fél éven át tartott az az országos, hátrányos helyzetűek segítését célzó uniós projekt, melynek zárókonerenciáját ma, a Bihar megyei Prefektúra termében tarották meg.
Két és fél éven át tartott az az országos, hátrányos helyzetűek segítését célzó uniós projekt, melynek zárókonerenciáját ma, a Bihar megyei Prefektúra termében tarották meg.
A projekt 2008 decemberében kezdődött és idén augusztusban ér véget, tudtuk meg Claudia Anamaria Iovtól, az Észak-nyugati Regionális Szociális Gazdasági Erőforrások Központjának szakértőjétől. A mintegy ötmillió eurós költségvetésből regionális központok alakultak országszerte, melyek által több mint kétezer, szociálisan hátrányos helyzetű személyt képeztek ki különféle munkakörökbe, ezenkívül mintegy hatvan szociális jellegű projekt is készült, melyekkel uniós támogatásokat pályáznak meg. Reményeik szerint ezek által mintegy hatszáz új munkahely alakul országszerte. E projektek során különféle műhelyek, kisüzemek, minifarmok létesülnek majd, ahol az általuk kiképzett embereket tudják majd alkalmazni. Az Együtt egy jobb társadalomért címet viselő, hamarosan záruló projektet az Országos Roma Ügynökség a Romániai Fogyatékkal Élők Országos Szervezetével, a Giacomo Brodolini alapítvánnyal, valamint a Conform Italia céggel közösen ültette gyakorlatba. Első sorban a roma származásúak, a fogyatékkal élők, valamint a szociálisan hátrányos helyzetűek segítésére irányult.
Bihar megyében Fugyivásárhelyen, valamint Érmihályfalván szerveztek tanfolyamokat. Fugyivásárhelyen 42 személyt képeztek ki többek között zöldövezeti karbantartóknak, asztalosoknak, Érmihályfalván pedig 28 személyt – többek között gombászoknak, zöldövezeti karbantartóknak. A konferencián az említett települések képviselői mellett a projekt több résztvevője is jelen volt. Beszámoltak tapasztalataikról, élményeikről.