2011.09.06. 14:34
Albisi pálinka volt a legjobb Székelyhídon
Bihar megye - A székelyhídi XVII. Érmelléi Ősz keretében rendezték meg a II. Érmelléki Pálinkafesztivált, melyen 39 benevezett mintát kellett értékeljen a szakértő zsűri. A résztvevőket (is) várják a 2012-es gyulai Pálinka Világkupára.
Bihar megye - A székelyhídi XVII. Érmelléi Ősz keretében rendezték meg a II. Érmelléki Pálinkafesztivált, melyen 39 benevezett mintát kellett értékeljen a szakértő zsűri. A résztvevőket (is) várják a 2012-es gyulai Pálinka Világkupára.
A II. Érmelléki Pálinkafesztiválnak a nemrég felújított Munkásklub adott helyet, ahová Bihar és Hajdú-Bihar megyei, illetve a Szilágyságból érkezett termelők hozták el pálinkáikat. A 39 benevezett minta között legszámosabb a szilvából készült volt, de volt még barack, törköly, vagy éppen narancs is. Újdonságnak számított, hogy az első alkalomhoz képest több volt az úgynevezett ágyas pálinka, tudtuk meg Szabó Tibortól, a verseny egyik szervezőjétől. „Az istenek könnycseppje gyógyír / bánatra, örömre” – énekli slégerében, a Pálinka dalban a Magna Cum Laude együttes, és a pálinkaverseny megrendezésével a székelyhídi szervezők is azért szeretnének hagyományt teremteni, mert a borhoz hasonlóan a pálinka is része az érmelléki emberek ünnepeinek és hétköznapjainak egyaránt.
Három kategória
A Pakó István, Czapp Árpád és Menyhárt Imre, illetve a gyulai Pálinka Lovagrend titkára, Lovász Sándor alkotta zsűri minősítette az italokat, pontszámokban kifejezett véleményüket pedig egy kivetítő segítségével azonnal nyomon is lehetett követni. Értékelésében Lovász Sándor felhívta a gazdák figyelmét arra, hogy kövesség nyomon a pálinkafőzést érintő technikai fejlődést, illetve arra, hogy pálinkafőzéskor a mennyiség nem menjen a minőség rovására.
A zsűri döntése alapján arany-, ezüst- és bronz kategóriájú díjakat osztottak ki. A legmagasabb minősítésben a székelyhídi Béldi Lajos egy, a kokadi Preku Gyula két, míg az albisi Oláh Sándor öt díjat vehetett át. A verseny legjobb pálinkája címet ugyancsak az albisi Oláh Sándor érdemelte ki kajszibarack pálinkájával.
Indulhatnak a világkupán
Lovász Sándor mintegy különdíjként felajánlotta, hogy a verseny aranyérmesei 30%-os, az ezüstérmesek 20%-os, a bronzérmesek 10%-os nevezési kedvezménnyel vehetnek részt a 2012 tavaszán rendezendő Magyar Pálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Világkupán (melyen idén 9 ország több, mint 800 italát értékelte a 29 tagú zsűri – szerz.megj.).