ERDON Helyi hírek

2011.11.01. 08:56

Költségvetés-módosítás

A nagyváradi helyi tanács hétfői ülésén módosította a város költségvetését, továbba emelte a köztisztisztítási díjszabásokat.

A nagyváradi helyi tanács hétfői ülésén módosította a város költségvetését, továbba emelte a köztisztisztítási díjszabásokat.

 

A költségvetésmódosítás főbb elemeiről Biró rozália, Nagyvárad alpolgármestere számolt be lapunknak, elmondva, hogy az Egészségügyminisztériumtól jelentős, 900 ezer lejnyi összeget kapott a város bizonyos beruházások megvalósítására. Biró Rozália megemlítette azt, hogy a Szülészeten két új liftet építenek be, és a megyei sürgősségi osztály felújításának befejezésére is fordítanak ötvenezer lejt a minisztériumtól kapott pénzből, míg a megyei kórháznál történő beruházásokra további ötszázezer lejt fordítanak. Az alpolgármesterasszony hozzátette, hogy jelentős módosításokat és átcsoportosításokat eszközöletek a megyei tanácstól költségvetéskiegésre kapott összegek tekintetében. Azokat az összegeket, amelyeket a helyi önkormányzat még nem használt fel, átcsoportosította oly módon, hogy kifizette a már elvégzett munkálatok ellenértékét, ugyanakkor jó néhány iskola költségvetését is kiegészítették a módosítás során. A helyi tanács új költségvetése húszezer lejt irányoz elő a nagyvárad-olaszi református templomon elhelyezendő emléktábla költségeire is. A Nagyváradi Városi Sportklub további nyolcszázhatvanezer lejt kap adósságainak törlesztésére, illetve a jelentős eredményeket elérő férfi vizilabda- és kosárlabda szakosztály támogatására.

 

Igen, tessék!

 

A nagyváradi helyi tanács döntött arról is, hogy csatlakozik a Bihar Megyei Tanács által már elfogadott Igen, tessék! Da, poftiti! elnevezésű projekthez. Ezzel kapcsolatban Biró Rozália elmondta, hogy a városi önkormányzat vállalja azt, hogy december végéig egy sor olyan intézkedést ültet gyakorlatba, amely lehetővé teszi, hogy akadálymentesebben lehessen használni az anyanyelvet a közintézményekben. „Eddig ha valaki bement az ügyfélszolgálatra a polgármesteri hivatalba, nem tudta pontosan, hogy melyik asztalnál van ügyfélszolgálat, de most már egy jelvény és a két ország zászlója is ki lesz téve, így nyilvánvaló lesz, hogy az a személy, aki a jelvényt viseli, beszéli a magyar nyelvet.” Az alpolgármester asszony elmondta, hogy ebben a projektben a váradi önkormányzat irányítása alá tartozó összes intézmény részt fog venni.

 

Díjszabás-emelés

 

A hétfői nagyváradi helyi tanácsülésen 2,89 százalékkal megemelték a köztisztítási díjszabásokat, így a szemételszállítási tarifa is emelkedik, személyenként 5,9 lejről 6,7 lejre. Ezzel egy időben elfogadták azt is, hogy a RER köztisztasági vállalat több olyan utcát is tisztítani fog, amelyek takarítása eddig nem volt kötelessége. Ezek a takarítandó utcák a következők: Toamnei, Vaporului, Atelierelor, Sahia, Ioan Ratiu, Artarilor, Jimboliei, Ceaglaului, Carol Davila, Titus Popvici és Janus Pannonius, valamint a Sovata és a Blajovici hidak.

 

Pap István

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!