A színház nem fakitermelés

Színészek a kispadon címmel tartottak fórumbeszélgetést Nagyváradon tegnap délelőtt a romániai színházi képzésről, valamint a kisebbségi színházi képzés állapotáról.

A 6. Interetnikai Színházi Fesztivál (IFESZT) keretében lezajló fórumbeszélgetés-sorozat tegnap délelőtti rendezvényén a témafelvezetőt, amely gyakorlatilag egy alapos és kimerítő helyzetelemzés volt, Bodó A. Ottó, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar Magyar Színházi Intézetének igazgatója tartotta a meglehetősen kisszámú közönség előtt.

Előadása elején a meghívott leszögezte, hogy a hazai felsőoktatás súlyos rendszerhibáktól szenved. Romániában is bevezették a három éves alapszakra és két éves magiszterképzésre épülő bolognai rendszert, csakhogy, míg mindenhol máshol, ahol ez a rendszer működik, lehetőség van arra, hogy az egyetemek döntsenek arról, hogy öt éves egységes képzést nyújtsanak, addig Romániában az orvosképzést leszámítva ma már semmilyen képzésben nem adatik meg ez a lehetőség. A legfőbb probléma ezzel az, hogy a 3+2 rendszer miatt Romániában egyetlen egyetem sem tud stratégiákat kidolgozni, hiszen folyamatosan az a veszély fenyegeti őket, hogy három év után elveszítik hallgatóikat. Ráadásul Romániában a munkaerőpiacon gyakorlatilag semmilyen különbség sincs az alapképzés és a magiszterképzés után megszerzett oklevél között. A színművészeti egyetemek azzal próbálkoznak, hogy három év alatt tanítsák meg négy, sőt, öt év anyagát. Csakhogy a felsőoktatási törvényben a heti óraszámra, és a fél év alatt oktatható tantárgyak számára vonatkozó előírások ellehetetlenítik ezt a törekvést.

Mesterhiány

A színművészeti oktatásban is alapvető ismeretszerző módszer a tapasztalat, de a merev bolognai rendszer éppen a tapasztalati tudás megszerzésének lehetőségétől fosztja meg a hallgatókat. Ugyanakkor a színházak már gyakorlott színészt akarnak alkalmazni, nem pedig olyan frissen végzett színi növendékeket, akik a színházban szerezzék meg a szükséges tapasztalatot, és ez nem is elítélhető elvárás a színházak részéről. Egy másik súlyos hiányossága a rendszernek, hogy az oktatók között nincsenek mesterek, és nem is lehet őket oktatóként foglalkoztatni, mert a tapasztalt művészek esetében alkalmazható ún. szakmai doktorátus módszertanát még nem dolgozta ki az oktatási minisztérium. Mint Bodó A. Ottó mondta, nagyon sok a fiatal oktató az egyetemeken, akik megszerezték az elméleti tudást, de akiknek nincs meg a szükséges tapasztalatuk a színészmesterség oktatására.

Politikadömping

Hátráltatja a színművészeti felsőoktatást az a mentalitás, mely szerint baj az, ha a megszerzett diplomával a hallgató nem tud a szakmájában elhelyezkedni. De „színházi képesítéssel nem csak színházban illik elhelyezkedni” - jegyezte meg Bodó A. Ottó, hozzátéve, hogy az egyetemeknek gondot okoz újabb, a színházhoz csak áttételesen kapcsolódó tárgyak bevezetése a tanrendbe, mert akkor más, színművészeti alaptárgyakat kellene kiiktatni. Az igazgató elárulta, hogy a színművészeti egyetemre rendkívül kevés diák jelentkezik, és ezt a tendenciát csak erősíti az a tény, hogy két éve Romániában elkezdték komolyan venni az érettségit, így értelemszerűen sokkal kevesebb fiatal jelentkezhet egyáltalán felsőfokú oktatási intézménybe. Végezetül a politikum felelősségét emelte ki Bodó A. Ottó, kijelentve azt, hogy nagyon hamar változik az oktatási szabályrendszer, politikai nyomásra szüntetnek meg fontos szerepet betöltő testületeket, a pártok beleszólnak a színházcsinálásba, például azáltal, hogy – ahogy Bodó A. Ottó hívja őket - CV nélküli igazgatókat neveznek ki, azaz színházi szakképesítés nélküli embereket ültetnek a színházak élére, olyanokat, akiknek önéletrajzát fel sem teszik a színházak honlapjára. „Egy erdészmérnökkel nehéz megértetni azt, hogy a színházban más költségek és piaci árak vannak, mint egy fakitermelésben” - jelezte az ebből fakadó visszás helyzetet Bodó A. Ottó. A felvezető előadás után a megjelentek megbeszélték a hallottakat.

Pap István