Színjátszás és világvége

A zsidó színjátszás romániai történetéről, rejtélyes bolygóról és világvégéről, az alkotók felelősségéről egyaránt szó volt az IFeszt csütörtök délelőtti műhelybeszélgetésein.

Empátiagyakorlatnak jó volt a Nagyváradon zajló interetnikai fesztivál szerda estéje: megláthattuk, milyen úgy darabot nézni, hogy nem értjük a nyelvet. A bukaresti Állami Zsidó Színház produkciója (A címer) egyszerű, profán, technikai jellegű nehézségeket támasztott a nézőnek: a jiddis nyelvű előadás és a színpad fölött elhelyezett készüléken futó román feliratozás ugyanis egyszerre nem követhető, aki pedig megpróbálja, azt kizökkenti a műélvezetből. Most tehát tudjuk: valahogy így érezhetik magukat a kisebbségi színházak fesztiváljának előadásain azok, akik csak az államnyelvet értik.

Más jellegű, nem szándékolt tanulsága is volt ennek az előadásnak: a szinte kongó nézőtér azt mutatja, hogy a rossz, mérgezett szívűségről és agyi korlátokról tanúskodó reflexek még mindig nagyon jelen vannak.

Sokmindenről

Aztán újra téma volt másnap, azaz csütörtök délelőtt a zsidó színjátszás: az IFeszt délelőttönkénti szakmai beszélgetéseinek soros eszmecseréje szólt erről. A zsidó színház külön entitást képvisel a teátrum világában, elkülöníthető attitűdök, felhangok megnyilvánulások jellemzik. Az első jegyzett zsidó színházi előadások az 1500-as évek közepén voltak. Érdekesség, hogy a világon az első jiddis színházat Romániában alapították – Jászvásáron jött létre 1876-ban. Az ilyen típusú színházi világ a múlt század első felében élte aztán reneszánszát Romániában, főleg Bukarestben. Aztán, közvetlenül a második világégés után két állami zsidó színházat is létrehoztak Romániában. Végül a jászvásári megszűnt, csak a bukaresti élte túl, ez (itteni egyetlenként) máig működik.

Az IFeszt csütörtöki napjának másik műhelybeszélgetése Bicskei István színész-rendezőről szólt, aki a tegnap délután bemutatott Utolsó pillanat című Beckett-parafrázist állította színpadra a gyergyószentmiklósi Figura stúdióval. A beszélgetésen Bicskei István nagy merítéssel élt: hangoztatta aggodalmát földanyánk kiszipolyozása miatt, jelezte, hogy közeledik a Föld felé egy olyan bolygó, ami csak több ezer évente kerül a Nap közelébe, és rejtélyes, kifejtette, hogy mindannyian előbbre juthatnánk, ha mindegyikünk felelősségtudattól áthatva eleget tenne saját feladatának, jelezte, hogy az idén december 21-ére prognosztizált világvége kérdéses. Lényegében olyan volt ez a beszélgetés, mint egy kötetlen kávézgatás, mindenféle témák társaságában. Szó esett persze a színjátszásról is: Bicskei azt hangoztatta, hogy a színészeknek, rendezőknek kiemelt felelősségük van a társadalom irányába, s ha ezt tudatosítják magukban, és megfelelően élik meg, akkor nevelni, jobbítani, irányítani tudnak.

Szeghalmi Örs