2012.11.19. 16:10
Váradi siker az IFESZT-en
Kardos M. Róbert elnyerte a legjobb férfi főszereplő díját, Dimény Levente pedig különdíjat kapott a 6. Interetnikai Színházi Fesztiválon.
Kardos M. Róbert elnyerte a legjobb férfi főszereplő díját, Dimény Levente pedig különdíjat kapott a 6. Interetnikai Színházi Fesztiválon.
Teltházas közönség érkezett vasárnap este a nagyváradi színházba a 6. Interetnikai Színházi Fesztivál zárómomentumára, melyen kiosztották a fesztivál díjait, majd a Debreceni Csokonai Színház előadta Molière Scapin, a szemfényvesztő című darabját Silviu Purcarete rendezésében. A debreceniek előadására már előkészített színpadon szólt a közönséghez Biró Rozália, Nagyvárad volt alpolgármestere, aki többek között elmondta: az elmúlt nyolc nap során „megtapasztalhattuk azt, hogy mennyire gazdag közösség vagyunk, mennyire színes az a kínálat, amit valamiképpen magunkénak tudhatunk, és megtapasztalhattunk egyfajta másságot is, ami az előadások, beszélgetések során előbukkant. Ha elég bölcsek vagyunk, meg tudjuk találni azokat az eszközöket, ahogyan tenni tudunk azért, hogy gyermekeinknek jelene és jövője legyen. Remélem, ehhez a fesztiválhoz hasonló példák sok Bihar megyei lelket meggyőznek arról, hogy meg kell találni a lehetőségeket a jelenben ahhoz, hogy megőrizve nemzeti identitásunkat, egymás megbecsülését kérve tudjuk építeni mindennapjainkat. Amíg csupán Szigligeti Társulatról beszélhettünk, addig a társulatnak nem állt módjában megszervezni egy ilyen fesztivált. De hogyha önállóságot adhatunk egy-egy intézményünknek, akkor a szárnybontogatást a repülés követi. Kívánom a Szigligeti Színháznak azt, hogy merjenek bátran továbbrepülni.”
Támogatni kell
Ezt követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, volt kulturális miniszter lépett színpadra, és szólt a közönséghez. Kiemelte: „ez egy olyan színházi fesztivál, amelyet 2002-ben azért álmodott meg a szakma, hogy legyen egy olyan fesztiválunk, ahol megmutathatjuk egymásnak azt, amit két évadon keresztül sikerült értékként megteremteni a közönségnek. Az volt a szándék, hogy megismerjék egymást az erdélyi magyar színházak és az erdélyi magyar közönségek, hogy megismerjük a német színjátszást, és mindazokat, akik itt élnek velünk együtt.” A továbbiakban kifejtette, hogy az államnak, az önkormányzatoknak nehéz időkben is áldoznia kell a kultúrára. „Nem szabad azt várni, hogy Romániában, és általában Európának ebben a szegletében a kultúra a szabad versenyszférában boldoguljon. A kultúra nem a bankszámlánkra hozza a profitot, hanem a lelkekbe, a közösség életébe. Ha valaki ma úgy gondolja, hogy a kultúrát ki lehet dobni az ablakon, akkor azzal nem számol, hogy a másik ablakon a szenny fog beömleni, mert az űrt valami mindig betölti. Ezért nekünk meg kell teremteni a kereteket, elő kell teremteni a forrásokat ahhoz, hogy ilyen, és ehhez hasonló rendezvényeink legyenek.” A politikus hangsúlyozta, hogy a kultúra támogatása nagyon fontos nem csak a fesztiválok idején, hanem a mindennapokban is, mert csak ezáltal érhető el az, hogy ne legyen kiesés a kultúrateremtésben.
A pillanat átmentése
Forgách András, a zsűri elnöke a díjazás általános szempontjairól beszélt a közönségnek, többek közt kifejtve: „A színház egy különös műfaj, mert állandóan változik, nehezen megragadhatóak a törvényei, illetve ha nagyon könnyen megragadhatóak a törvényei, akkor az nem nagyon jó. A mi díjaink olyan előadások felé irányultak most, amelyek a szabadság magasabb fokát tartalmazzák, az érzékiséget és a humort kapcsolják össze.” A zsűri elnöke kijelentette, hogy még a legrosszabb előadásokban is vannak értékes pillanatok, és a díjak ahhoz segítik hozzá a pillanatok számára dolgozó műfajt, hogy ezeket a pillanatokat valamilyen módon átmentsék az örökkévalóságba.
Díjátadás
A beszédek után került sor a díjátadásra. A Várad és az Erdélyi Riport folyóiratok különdíját Dimény Levente a Nagyváradi Szigligeti Színház tagja kapta a Jelenetek egy kivégzésből című előadásban nyújtott alakításáért. A harmadik alkalommal kiosztásra kerülő Román Rádió Kisebbségi Szerkesztőségének különdíját Sebestyén Abának ítélték oda a Bányavakság című darab megrendezéséért. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület által felajánlott különdíjat Barabás Árpád a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színművésze kapta Moliére A fősvény című darabjában nyújtott alakításáért. Az Atlantis Travel által felajánlott különdíjat, egy római utazást Sebestyén Aba kapta A Makrancos hölgy című előadásban nyújtott alakításáért és a Bányasvakság című előadás rendezéséért. A szakmai díjak sorában elsőként a legjobb női mellékszereplő díját osztották ki, melyet Török Olga, a Temesvári Állami Német Színház színművésze érdemelt ki a GESCHLaECHTER - Fúriák & A nagy háború című előadásban látott produkciójáért. A legjobb férfi mellékszereplő díját Szakács Lászlónak, sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagjának adták, aki a Bánk bán című előadásban remekelt. A legjobb női főszereplő díját Blénessy Enikő, a Temesvári Állami Német Színház színművésze kapta a GESCHLaECHTER - Fúriák & A nagy háború című előadásban nyújtott teljesítményéért. A legjobb férfi főszereplő díja Nagyváradra került, ugyanis a zsűri Kardos M. Róbert domborítását ítélte a legjobbnak a Jelenetek egy kivégzésből című előadásban. A legjobb látványtervért járó díjat Velica Panduru vihette haza a Temesvári Állami Német Színház GESCHLaECHTER című előadás látványtervéért. A 6. Interetnikai Fesztivál legjobb rendezése Bocsárdi László nevéhez fűződik, aki a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal vitte színre Katona József Bánk Bánját. A díjkiosztás után következett a debreceniek rendkívül igényes és látványos előadása, mely nagy sikert aratott a közönség körében.
Pap István