A tánccal való foglalkozás sok mindenre megtanít

Nagyvárad- E héten pénteken, április 19-én este 7 órától a Szigligeti Színház által szervezett A Holnap után fesztivál keretében a Nagyvárad Táncegyüttes bemutatja a Nagyvárosi bujdosok című előadást. Ennek kapcsán Novák Péter játékmester, dramaturg interjút adott az Erdély Online-nak.

- Miért vállalta a Nagyvárad Táncegyüttessel való közös munkát, együttműködést?

- A vállalásom mögött úgymond a családi hátterem van. Édesapám erdélyi származása és a gyermekkori látogatások, mert a nagymamán nagyon nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy mi, az unokák tudjuk, hogy honnan származunk, hol élték a felmenőink az életük meghatározó éveit, mit jelent az erdélyi értékrend. Így az az igazság, hogy az elmúlt bő évtizedben minden olyan jellegű munkát, melyre felkérnek a világnak ezen a pontján, örömmel vállaltam el, mert akármennyire is nagyképűnek tűnik, jó értelemben vett küldetéstudatom van. Tényleg fontosnak tartom, hogy támogassuk egymást a létezésben egyáltalán, vagy a gondolatok cseréjében, sok mindenben. Szakmai szemmel nézve pedig nagyon fontos üzenet, amit Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője is megfogalmazott, hogy a társulat a tiszta néptánc, az eredeti folklór kultúra őrzésén túl szeretné magát elhelyezni a táncszínházi palettán, és ehhez viszont szükséges ennek a műfajnak azon aspektusait is megvizsgálni, hogy mennyire engedi a modernitást, mennyire enged be új dolgokat. Ebből a szempontból most itt egy nagyon komoly kísérletező műhelymunka folyik, bár még nem tudjuk, hogy milyen eredménnyel. Hiszek a kísérletezésben, illetve csak ezt tartom az egyetlen adekvát útnak arra nézve, hogy egy gondolat érvényre tudjon jutni, egy ilyen művészi koncepció meg tudjon valósulni. Ezen belül pedig a változás, amit érzek, az az embereknek a nyitottsága arra, hogy egyébként úgy mi történik a világban. Tehát itt, most olyan fiatalokkal vagyok együtt, akiknek azért nem kell nagyon sokat magyarázni arról, hogy mit, miért, hova és honnan hozunk be dolgokat, akár szakmai, akár gondolati síkon folyik ez az eszmecsere. Ebből a szempontból azért én örülök annak, hogy egy infokommunikációs világban élünk...

Felelősség

- Vonzhat-e napjainkban olyan tömegeket egy táncházmozgalom, mint a 70-es vagy 80-as években?

- A fő probléma akkor támad, ha amikor a néptáncról beszélünk, csak kiemelünk valamit. Általános kulturális érdektelenség jellemez szerintem mindannyiunkat, nagyon sok generációt. Ez sok mindenkinek a felelőssége, de megítélésemben leginkább a magunk ügye, mert ugye mindenhez két ember kell. Nem mondhatjuk folyamatosan, hogy a különböző médiumokból áradó kultúrszemét, a jegyárak és még sorolhatnám az összes ilyen látszólag gátló tényezőt, akadályoznak meg minket abban, hogy bizonyos dolgoknak utánajárjunk. Az előbb említett infokommunikációs tényezők közül rögtön az internetet kell kiemelnem, mert ma már nincs olyan színházi előadás, film, képzőművészeti biennálé vagy egyéb önkifejezési forma, aminek ne lehetne utána járni. Tehát kölcsönös ez az érdektelenség, egy általános minőségi romlás van. A tánc, és ezen belül a néptánc nagyon nagy előnye, hogy nincsenek nyelvi korlátai egyrészt, másfelől pedig a hangulat, ami a néptánc műveléséből árad, azonnal magával ragad mindenkit. Ebből nekem szerencsére egy nagyon széles körű merítésem van, ugyanis ebben nőttem fel. Egész gyermekkorom arról szólt, hogy édesapám nyugat-európai értelmiségi barátai lenyűgözve nézték ezt a tánckultúrát. Megtanulták a dalokat, beálltak táncolni, vagy akár csak álltak a falnál könnybe lábadt szemmel, hogy mi ez? Mert ebben az egyben valóban egyedülállóak vagyunk az egész világon, nincs még egy ilyen különös törzs, mint a miénk, mely ennyi fajta dallamtípust és táncmotívumot őrizne, vagy ismerne saját magáról. Állandóan valahogyan a sor elejére akarunk kerülni egy csomó mindenben, s pont abba nem fektetünk energiát, annak nincs támogatottsága, az van periférikusan kezelve és alulfinanszírozva, ami egyedülálló. Ez egy olyan anomália, ami gyakorlatilag megfejtésre vár és számomra teljesen érthetetlen. De ezt a beszólós témát félretéve, valóban úgy vélem, hogy a tánccal való foglalatoskodás nagyon sok minden mást is megtanít rólunk arról, hogy miként kéne élnünk, milyenek a társas viszonyok, milyen egy szerelem, egy közösség hogyan működik. Én egy olyan táncközösségben nőttem fel, melynek élményeit a mai napig viszem minden egyes munkahelyemre, ahol vagyok, sőt alapvállalkozásaimban, ami a kulturpart.hu oldallal van összefüggésben, volt táncos kollégáimmal dolgozom együtt. Ezek szerint elmondhatom, miután hat évesen kezdtem az egészet, hogy gyakorlatilag 30-35 éves barátságaim vannak, és ezt semmi másnak nem köszönhetem, csak a táncnak. Tehát ha van lehetőség, ha van megmutatkozási képesség, ha van befogadás, akkor minden van, mert én még olyan háborúban nem voltam, amit ebben a műfajban ne lehetett volna megnyerni.

Tehetségkutatás

- A folklórkincs népszerűsítése szempontjából miért fontosak az olyan népzenei tehetségkutató versenyek, mint a Fölszállott a páva?

- A Fölszállott a páva ugyan egy Talent-típusú műsor, de nem a tehetségkutatás az első számú célkitűzése, hiszen már eleve nagyon tehetséges fiatalok jelentkeztek. Ezért ennek a táncos műfajnak egy kicsit más a végkifutása, nem lehet összekeverni az olyan tehetségkutatókkal, melyek a kereskedelmi televíziókban, különböző műfajokban zajlanak, leginkább az éneklésre gondolok. Tény és való azonban, hogy a korszak eszköztárából válogattak a kitalálók meg az alkotók, egy régi nagy sikerű márkát, brandet újítottak fel, és alkalmaztak a mostani viszonyokra, de én ezt szeretem, mert hogyha egy korszakon változtatni akarunk, akkor a korszaknak az említett eszköztárát muszáj használni. Az általános elfogadottság tekintetében pedig pusztán az a tény, hogy a Duna televíziónak erre az időszakra megháromszoroztuk a nézettségét, azt jelenti, hogy akkor valami kollektív, közös érdeklődésnek lennie kell ezen műfaj felé. Nagyon sok olyan pártolója lett ennek a kulturális kincsnek, ennek az identitásnak, akik eddig nagyon keveset tudtak erről, és ilyen szempontból ezért én inkább úgy tekintek erre a sorozatra, illetve a folytatására, hiszen lesz, mint egy ismeretterjesztő műsorra, melynek egy másodlagos pontja maga a versenyzés és a versenyszellem, mely inkább egy kordivatnak megfelelő üzenet, ami egyébként jó, mert izgalmassá teszi. Örülnék annak, ha a közmédia Magyarországon azt gondolná, hogy ennek a műfajnak van helye, nemcsak ebben a műsorsávban és formában, mert közben a hagyományokon túl egy hihetetlen innovatív, izgalmas, fejlődő folton alakuló, mindig másképp fogalmazó közegről is szó van. Nem véletlen, hogy a nagyváradi előadásban is jelen van a népzene, a néptánc, mert alkalmasnak érezzük ezeket arra, hogy a legmodernebb gondolatainkat is kifejezzék.

Ajándék

- Mi a véleménye a Nagyvárad Táncegyüttesről?

- Fontos, hogy a Nagyvárad Táncegyüttes él és élni akar- hogy stílusosan fogalmazzak egy stílusos helyszínen-, és ebben a törekvésében nagyon nyitott, és nagyon nyitott módon működik. Ez nem csak a koncepcióra vagy a vezetésre, hanem az együttes tagjaira is jellemző. Egy nagyon erős közösség, akikkel hihetetlen tempóban és nagyon jó színvonalon lehet haladni, mert egész egyszerűen izgatja őket a munka, amivel a foglalkoznak, izgatja őket ez az egész történet. Én a mai napig azért szeretek Erdélyben dolgozni, mert azokat az élményeimet juttatja eszembe, amelyeket a 90-es évek második felében nem tapasztaltam Magyarországon, hogy a színházcsinálók tulajdonképpen bemenekülnek a színház épületébe, és ebben a védett bunkerben reflektálnak a világ dolgaira. Ez egy nagyon fontos lelki attitűd ahhoz, hogy elmélyült munkát lehessen végezni, mert a színház valójában nem egy munkahely ebből a szempontból. A megélhetésünket biztosítja, ugyanolyan szabályok érvényesek rá, mint másokra, de azért egy ajándék a sorstól, hogy ezzel lehet foglalkozni. Néha megdöbbenek, hogy még fizetnek is érte... Aki ezt az ajándékot nem használja, aki ennek az ajándéknak nem aknázza ki az összes lehetőségét, az bizony-bizony ellene megy a sorsnak, vélhetően csak végrehajtója lesz valaminek. Ez a Nagyvárad Táncegyüttesre nem érvényes, olyan emberek tanultak meg kortárs tánctechnikákat, akik addig csak a saját kulturális közegükben mozogtak. Egy kicsit önképző kör jellege is van ezért ennek, és az eddigi tapasztalataim alapján a társadalmi dinamikának az a kulcsa, hogy érdeklődőek legyünk, és örüljünk annak, hogy ezt a tudást együtt szerezzük meg, és ez maradéktalanul érvényesül a Nagyvárad Táncegyüttesben.

- A felsoroltakon kívül milyen tervei vannak a közeljövőben?

- Úristen, nem tudok mindent felsorolni, rengeteg. Benne vagyok a 30 éves István, a király előadásban, készülök egy lemezzel (kitaláltam egy új formációt, vagy inkább műhelyt, projekttársulást, mint zenekart, 1.1 a neve), és mindenben, ami a kulturpart.hu tevékenységéhez köthető, engem borzasztóan izgat, mert ettől az évtől kezdve mindent bevittem ennek a falain belülre. Szükségem van egy ilyen saját platformra, olyan helyre, ahová meg tudok hívni embereket. Az előbb említett műhelymunka az én életemben is jelen van tehát, olyannyira, hogy szeretnénk ennek az erdélyi kivezetését is folytatni, mert van a kulturpart.ro oldal is. Most egy egyesületi formán gondolkodunk, amiben sok más kortárs művésszel szeretnénk együtt dolgozni kifejezetten erődemonstráció meg hát természetesen a terhek megosztása és a közös gondolkodás kapcsán.

Ciucur Losonczi Antonius