2013.12.08. 13:44
Mesék Számadó Ernőtől
December 5-én mutatták be Számadó Ernő Érmelléki mesék a Himeshát szigetről című meséskönyvét, amelyről a kötet szerkesztője Gavrucza Tibor beszélt. A meséskönyvet Gavrucza-Nagy Palkó és Bence illusztrálták rajzaikkal.
December 5-én mutatták be Számadó Ernő Érmelléki mesék a Himeshát szigetről című meséskönyvét, amelyről a kötet szerkesztője Gavrucza Tibor beszélt. A meséskönyvet Gavrucza-Nagy Palkó és Bence illusztrálták rajzaikkal.
Két verseskötet után – Fenyőfa a lápon, A csend beszéde – ezúttal Számadó Ernő meséi jelentek meg az Érmelléki mesék a Himeshát szigetről címmel Gavrucza Tibor nyugalmazott református lelkipásztor szerkesztésében. Míg a versesköteteket Gavrucza Tibor akvarelljeivel illusztrálták, addig a meséskönyvet már az unokák, Gavrucza-Nagy Palkó és Bence rajzai, festményei díszítik. A meséskönyv bemutatójára december 5-én került sor a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. Gavrucza Tibor elmondta, hogy egy adósságot törlesztett azzal, hogy a versek után most Számadó Ernő meséi is nyomdafestéket láthattak. A lelkipásztor-festő mesélt a kéziratok útjáról, hogyan kerültek hozzá, majd nyomtatás alá.
Életút
A szépszámú jelenlevő Számadó Ernő élettörténetét is megismerhette: „Ernő bácsi története olyan, mint a mese. Volt valamikor a múlt század elején egy apátlan, árva kisfiú. Szigorú nagyapja látni sem akarta, így az édesanyja egyedül nevelte”. Hányattatott gyermekkorát szomorú, viszontagságos, szenvedéssel és szegénységgel teli felnőttkor követte, az öngyilkosságtól is egy csodával határos esemény mentette meg. Majd „egy vándorszínész csoporttal együtt érkezett az Érmellékre. Érkeserűnek hívják azt a falut, ahol megédesedett az élete. ... Itt megtalálta helyét a világban, az érmelléki csendben. ... Mesebácsi hazára talált az Érmelléken, és hazatalált a gyermekek szívében. Ott az ifjúság szívében él tovább a mesebácsi, aki az ifjúság költőjének vallotta magát” – olvasható a mesekönyv előszavában. A könyvbemutató során a mesékből is kaptak ízelítőt a jelenlevők, a két illusztrátor Gavrucza-Nagy Palkó és Bence olvastak fel a könyvből. A meséskönyvet még több alkalommal is bemutatják, többek között december 10-én Érmihályfalván és december 15-én Érkeserűn. A kiadványt Nagyváradon a Bunyitay könyvtárban, az Illyés Gyula és a Hobby Libri könyvesboltokban, valamint a váradi egyházközségeknél lehet megvásárolni.
Nagy Noémi