Az egyik leginnovatívabb szerző volt

A Holnap után fesztivál keretében csütörtökön irodalmi kerekasztal-beszélgetés zajlott Poézis, kabaré, kuplé címmel a váradi Szigligeti színházban Emőd Tamás költő, író pályafutásáról. Az érdeklődők sok érdekes információt tudhattak meg Emőd Tamás életéről.

A beszélgetés résztvevői Verebes István közismert színész, rendező, dramaturg, író, színházigazgató, Rózsafalvi Zsuzsanna irodalomtörténész és dr. Boka László, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója voltak. A színház páholyelőcsarnokában szép számban megjelent közönség sok érdekes információt tudhatott meg nemcsak a beszélgetésen elhangzottakból, de a beszélgetés során kivetítőn bemutatott korabeli fényképekről, dokumentumokból is Emőd Tamás életéről, pályafutásáról, a magyar irodalmi-, kulturális életben játszott jelentős szerepéről, illetve a kabaré műfajáról is. Boka László elöljáróban elmondta azt, hogy Emőd Tamást A Holnap társaság Benjáminjának szokták nevezni, hiszen ő volt a legfiatalabb abban a társaságban, és ő került Ady helyére a Nagyváradi Napló szerkesztőségébe. Emőd Tamás 1914-ben ment Budapestre, ahol kapcsolatba került a kabaréval, és nagyon hamar az egyik legjelentősebb, legtermékenyebb pesti kabarészerzővé vált. Rózsafalvi Zsuzsanna kiemelte, hogy Emőd Tamás hamar kinőtte Ady stílusát, amit az irodalomtörténész elmondása szerint a kabarénak köszönhetett.

Ugyanazt másképp

Verebes István arról beszélt, hogy a kabaré lenézett műfaj volt, mert, mint mondta „1848 után a derű hazafiatlan cselekedet volt, az igaz magyarnak búsongania kellett.” Mindazonáltal a két világháború közötti időszakban Budapesten harmincnál több kabaré működött, míg „ma már gyakorlatilag nincs kabaré, ami nagyon szomorú, mert meg van fosztva valamitől a színházkultúra” – fogalmazott Verebes István. Ő is, és Rózsafalvi Zsuzsanna is kiemelték azt, hogy a kabaré Emőd Tamás idejében nem a puszta nevettetésről szólt; mint Verebes István fogalmazott, akkoriban a kabaréba „belesűrítettek világnézetet, drámát, életet”, míg Rózsafalvi Zsuzsanna azt emelte ki, hogy akkoriban Ady, Kosztolányi, Babits verseit sanzonként énekelték a kabarékban, és a kupléknak nem kellett feltétlenül humorosnak lenniük. Az irodalomtörténész felhívta a figyelmet arra, hogy Emőd Tamás mindig nagyon jó időben volt nagyon jó helyen, hiszen az irodalmi megújulást jelentő Holnap Társaság tagja volt, de 1914-ben már kabarét írt, 1917-ben pedig önálló filmmel jelentkezett, tehát minden megújulásnál ott volt, illetve minden új műfajban az elsők között próbálkozott alkotással. „Az egyik leginnovatívabb szerző volt abban a korban” – jelentette ki a szakember, aki hangsúlyozta azt is, hogy Emőd Tamást nem a nagypolitika, hanem a kisember élete érdekelte. Boka László arra hívta fel a figyelmet, hogy Emőd az újságírást sem hagyta abba, illetve később visszatért a vershez is, Verebes István pedig így méltatta a kabaré műfaját és Emőd Tamást: „nem szabad lesajnálni a kabaré műfaját. Emőd Tamás ugyanannyit tud az életről, mint József Attila, csak másképp írja meg.”

A kabaré sorsa

Verebes István kifejtette, hogy az igazi kabaré nem a politikáról, hanem az emberről beszél. Karinthy Frigyest idézte, aki szerint a legélesebb humor a legmélyebb fájdalomból származik, majd pedig elmondta, hogy egy idő után a kabaré szerep lett, és emiatt elromlott a műfaj. Véleménye szerint ebben a romlásban Hofi Géza volt a fő bűnös, aki folyamatosan ontotta a poénokat, holott a kabaré nem az állandó poéngyártásról szólt, a Nagy Endre és Kellér Dezső nevével fémjelzett kabarénak ugyanis a fanyar groteszk világlátás, nem pedig a poénok mennyisége adta az értékét. Verebes István kifejtette: „ettől különleges a közép-európai és a magyar dráma, mert groteszk, és olyasmit vesz észre, amit mások nem”. Kijelentette, hogy manapság világszerte csak három magyar drámaíró – Molnár Ferenc, Örkény István és Csurka István – műveit játsszák, és mindhármukra az a groteszkbe hajló fanyar humor jellemző, ami a huszadik század első két évtizedében alapozódott meg, főként a kabarénak köszönhetően. Verebes István szerint ma már nem él a kabaré műfaja, mert nincs keletje a könnyed színjátszásnak, ehelyett a színpadokon is az erőszak, az agresszió megjelenítése látható. A beszélgetés zárásaképpen Rózsafalvi Zsuzsanna mondott el egy anekdotát Emőd Tamásról: amikor megkérdezték tőle, hol szeretné, ha utcát neveznének el róla, azt válaszolta: „bárhol Nagyváradon.”

Pap István