A minőség diadala, a művészet varázslata

A Győri Balett Generációk összefoglaló címen mutatta be a Bolero és a Carmina Burana zeneművekre koreografált előadását csütörtökön este a Nagyváradi Színházban az I. Infinite Dance Festival keretében.

Az első darab, a Bolero mozgással megrajzolt esztétikum, a szépség maga mozdulatokban megjelenítve. A férfiak felsőteste meztelen, a nőkön testhez simuló bőrszínű ruha, de minden táncoson fekete, bő szoknya, a színpad pedig fekete lepellel van körülhatárolva. A feketeségből átragyogó emberi testek éles, de esztétikai élményt nyújtó kontrasztot alkotnak. Bennem ez a látvány, kiegészítve a zene pulzáló ritmusával és a táncosok gyakran csupán apró kézmozdulataival, vagy testtartás-elmozdulásaival amforákra rajzolt alakokat, és valamiféle antik kultúra rituálészerű ceremóniáját idézik fel, míg a szélesebb gesztusok, hajlongások, testmozdulatok egy különös főúri táncestély hangulatát keltik. De bármiféle szabad asszociáció megengedett, hiszen erre a Bolerora az alkotók nem fűztek fel egy történetet, ebben a zenéhez kreált mozgáskompozícióban a szépség önmagában, önmagáért valóan jelenik meg.

Keretes megoldást választott Lukács András koreográfus: a halk nyitó ütemekre egyetlen táncosnő táncol a feketeségben, majd ahogy a Ravel zeneműben is fokozatosan lépnek be a különböző hangszerek és hangszercsoportok, úgy érkeznek a színpadra a táncosok, akik különböző csoportokban, formációkban jelenítenek meg gyönyörű mozgó téralakzatokat. Mozdulataik, gesztusaik tökéletes összhangban vannak a bolero ritmusával, dallamfordulataival. Aztán a fináléban, amikor a tutti szól, a kompozíció elején is látott táncosnő zárja le a ceremóniát, és rántja vissza a fekete leplet az immár üressé vált színpadra. A közönségnek egyszerre van kedve hangos ovációval ünnepelni, és elkápráztatva merengeni a látottakon. A telt házas nézősereg az előbbi mellett dönt: hangos ünneplés.

Carmina burana

O, fortuna, zeng Carl Orff legismertebb zeneművének legismertebb részlete a második felvonás legelején, de az erőteljes, energikus hangzást nem kíséri hasonlóan energikus mozgás, ehelyett a táncosok nagyon lassú mozdulataikkal nem fokozzák, csak érzékeltetik, mintegy hagyják növekedni a zene keltette feszültséget. E közvetlen sorsmegidézés után következik egy páratlanul látványos táncban kifejezett látomás az életszeretetről, a vágyak erejéről, és végül az egymásra találás boldogságáról.

Vámos György (Youri Vamos) koreográfus Carl Orff Carmina buranajához méltó balettet komponált, melyben a kiszámíthatatlan sors megéneklése után a tavasz életkedvet sugárzó hangulatait jelenítik meg a táncosok, akiknek zöld és sárga ruházata is a tavaszt idézi, csakúgy, mint a háttérben kivetített fák, az előadásnak emez egyedüli díszletelemei. A Carmina burana második részének szertelen, olykor keserű humorú kocsmadalainak hangulata is visszaköszön a színpadról, míg végül a harmadik részben a szerelem megnyilvánulásait alakítják át a mozgás nyelvére az előadók az apró részletekig kidolgozott, precíz, ugyanakkor kecses táncukkal. Ebben a Vámos György megálmodta világban a Sors immár nem oly kíméletlen úr, mint amilyennek az ismeretlen költő leírja a Carmina buranaban, mert itt, ha hosszú küzdelmek árán is, de végül mindenki megtalálja a párját, és így az előadás végén ismét felcsendülő, a táncosok által kórusban énekelt O, fortuna új értelmezést kap: az ember élni akarása, illetve a szerelem mindent, a szerencse sok esetben balsorsszerű forgandóságát is legyőzi. Katartikus befejezése volt ez egy minden percében élményt nyújtó, a legmagasabb művészi igényeket kielégítő előadásnak. Nem is a hosszas vastapsot, nem is az ovációkat említem most meg, hiszen ezt megkapják Váradtól a győrieknél kisebb művészek is, hanem azt, ami a taps után van: a színházból kitóduló emberek arcán derűt látok, beszédük lelkesültségét hallom. A minőségnek jó hatása van a közérzetre, de mondhatni úgy is, hogy bevált a művészet varázslata.

Pap István