Egy abszurd dráma átírása

Február 18-án az András Lóránt Társulat mutatta be a nagyváradi színházban a Fade-out című, fizikai színházi kísérletként aposztrofált mozgásszínházi produkcióját.

A Györfi Csaba rendező-koreográfus által színpadra állított mű Matei Vişniec Mi legyen a csellóval? című egyfelvonásosa alapján készült, és a csütörtök esti előadást látva megállapítható, hogy az András Lóránt Társulat komoly tapasztalatot halmozott fel az abszurd drámák mozgásszínházi átköltése terén, hiszen Nagyváradon korábban már láthattuk tőlük két Eugene Ionesco mű, A székek és A lecke című abszurd drámák mozgásszínházi átköltését is. Vişniec darabja is jó választás volt, mert az abszurd drámák nem elsősorban az ún. szórealizmusról szólnak, ezeknek a műveknek a mondanivalója messze a kimondott szavak mögött, alatt, felett van, és egy-egy jól sikerült mozgásszínházi alkotás e daraboknak éppen ezeket a mély rétegeit igyekszik előtérbe helyezni.

Sorsközösség

Egy vasúti váróterem egyfajta purgatórium, ahová lefelé, a pokolba, és felfelé, a mennyországba is vezethet út. Egy ilyen szimbolikus térben találkozik három ember, akik valahová utaznának, valamint egy negyedik, aki mintha nem akarna utazni sehova, hanem egyszerűen és a legnagyobb természetességgel egyfolytában csellózik. A kellemes muzsika egy idő után láthatóan egyre jobban irritálni kezdi a várakozókat, akik ezt követően folyamatosan próbálják meggyőzni a csellistát, hogy hagyja abba a játékot, illetve igyekeznek kivonni magukat a zene számukra kedvezőtlen hatása alól. Mígnem végül erőszakra szánják el magukat, és kidobják a zenészt a váróból, viszont ott marad a cselló, közösen elkövetett bűnük tárgyi bizonyítékaként.

Zene, tánc, közösség

A szimbolikus tartalmakkal telített mozgásszínházi kompozíció kétpólusú világot állít elénk: az egyik póluson ott áll magában és a művészetébe belegubbadó csellista, a másik póluson pedig a véletlenszerűen összetalálkozó három ember, akiket érdekközösségbe kovácsol a csellista kitartó muzsikálása keltette idegesség. A három ember egymás közötti viszonyát is nyomon követhetjük a drámában, hiszen a két férfi és a nő között egyfajta érzelmi, erotikus viszony alakul ki, ami kiélezi a konfliktust a férfiak között. A Fade-out ugyanolyan nyitott interpretációra ad lehetőséget, mint maga a Vişniec-darab, hiszen nem készteti a nézőket állásfoglalásra az egyik vagy másik pólus javára, annál is inkább, mert nem tudni, valójában ki is ez a csellista: egy egyszerű kolduló zenész, a művészet megtestesítője, az idő, a sors, a magány vagy a halál zenével is üzenő jelképe? Az előadás külön értéke az, hogy sikerül ezt a bizonytalanságot megteremtenie, köszönhetően annak is, hogy a Vişniec-darabbal ellentétben, amelyben a rendezői utasítás szerint a csellista monoton, idegesítő zenét játszik, a Fade-outban Zágoni Előd csellista szép muzsikálásával valójában a mozgásszínházi produkció zenei aláfestését biztosítja, így a látszat ellenére gyakorlatilag ő is integráns részét képezi a magukat táncban kifejező szereplők közösségének. Bezsán Noémi, Dabóczi Dávid és Ruszuly Ervin tánca mindvégig koncentrált volt, és nem csak táncmozdulataikkal, de gesztusaikkal és mimikájukkal is híven érzékeltették a különböző érzelmi hatásokat. Egyszerű, letisztult, gondolatébresztő darabot láthattunk egy abszurd dráma sikerült átírásaként.

Pap István