ERDON Helyi hírek

2017.02.15. 17:51

Főleg a közepes nyugdíjak nőttek

A legkisebb nyugdíjak egyáltalán nem nőttek, a valamivel nagyobbak pedig kevéssel. A közepes nyugdíjjal rendelkezők jártak a legjobban az ettől a hónaptól érvényes módosítások nyomán.

A legkisebb nyugdíjak egyáltalán nem nőttek, a valamivel nagyobbak pedig kevéssel. A közepes nyugdíjjal rendelkezők jártak a legjobban az ettől a hónaptól érvényes módosítások nyomán.

Januártól a nyugdíjpont értéke 5,25 százalékkal nőtt, februártól pedig minden nyugdíjas számára eltörölték az 5,5 százalékos egészségbiztosítási járulékot, melyet ezt megelőzően a 918 lejt meghaladó összegből kellett fizetniük, továbbá a kétezer lej alatti nyugdíjak esetében nem vonják le a 16 százalékos adót, melyet eddig az 1150 lejt meghaladó összeg után fizettek a nyugdíjasok. Ez utóbbit februártól csak a kétezer lejt meghaladó összegből fizetik a nyugdíjasok.

Módosulások

Azok, akiknek a nyugdíja a nyugdíjpont értékének növekedése nyomán sem érte volna el a minimális négyszáz lejt, továbbra is a 400 lejes szociális nyugdíjat kapják, mely márciustól 520 lejre emelkedik. Ők eddig sem fizették sem az egészségbiztosítási járulékot, sem az adót. Amint Vass Alexandru, a Bihar megyei Nyugdíjpénztár kommunikációs szolgálatának vezetője kérdésünkre elmondta, a 918 lej alatti nyugdíjjal rendelkezők esetében sem változott sok minden, ők ugyanis szintén nem fizették sem az 5,5 százalékos egészségbiztosítást, sem a 16 százalékos adót. Az ő nyugdíjuk csak a nyugdíjpont értékének növekedéséből kifolyólag nőtt, s például azok a nyugdíjasok, akik egy nyugdíjponttal rendelkeznek, tavaly 871,7 lejt kaptak, januártól pedig 917,5 lej lett a nyugdíjuk ( a nyugdíjszelvényen egyébként szerepel mind a nyugdíjpont értéke, mind a nyugdíjpontszám).

Példák

Szintén kevéssel módosultak azok a nyugdíjak, amelyek 918 és 1150 lej közöttiek voltak, ezek a nyugdíjpont értékének emelkedése folytán nőttek januártól, továbbá a 918 lejt meghaladó összegből februártól nem vonják le az 5,5 százalékos egészségbiztosítási járulékot. Például egy ezer lejes nyugdíj februártól 4,51 lejjel emelkedett.

Kedvezőbb a helyzetük azoknak, akiknek a nyugdíja 1150 és 2000 lej között volt – például azoknak, akik januárban 1500 lejt kaptak, februártól közel 83 lejjel több jár, akiknek a nyugdíja pedig 2000 lej volt a nyugdíjpont emelkedését követően, azaz januárban, februártól több mint 180 lejjel többet kapnak.

Információink szerint egyébként a több mint 152 ezer Bihar megyei nyugdíjas közül közel 110 ezren 1150 lej alatti nyugdíjjal rendelkeznek, ezen belül közel tizenhárom ezren kapják a 400 lejes szociális nyugdíjat. 34258 azoknak a száma, akiknek a nyugdíja 1150 és 2000 lej közötti, a kétezer lejen felüli nyugdíjjal rendelkezők száma pedig 5462. Az átlagnyugdíj Bihar megyében 918 lej.

Neumann Andrea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!