ERDON Helyi hírek

2018.06.16. 13:29

Idén is lesz Nyári Színházi Fesztivál

Július 19. és augusztus 26. között az RMDSZ, az NMD, a Partium Alapítvány és a nyíregyházi Mandala Dalszínház koprodukciójában idén is Nyári Színházi Fesztivál a váradi várszínházban.

Július 19. és augusztus 26. között az RMDSZ, az NMD, a Partium Alapítvány és a nyíregyházi Mandala Dalszínház koprodukciójában idén is Nyári Színházi Fesztivál a váradi várszínházban.Csütörtöki sajtótájékoztatóján Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke bejelentette: Bódis Gábor és Kovács Attila színművészeken keresztül folytatódik az együttműködés a nyíregyházi Mandala Dalszínházzal, ugyanabban a szellemiségben, mint eddig, immár hetedik alkalommal. Tekintettel arra, hogy az idén sajnálatos módon elhunyt ennek egyik alapítója és igazgatója, Dobos László, a 2018-as évadot az ő emlékének szánják. 7+1 előadás lesz, a hagyományokhoz híven változatos műfajúak, számos budapesti sztárszínésszel. Újdonság viszont, hogy két saját produkcióval is készülnek. Az előadások előreláthatólag 21 órakor kezdődnek, egy bérlet ára 99 lejbe kerül, egy jegyé 20 lejbe. Bérletekre jövő hétfőtől lehet feliratkozni az RMDSZ ideiglenes (Kossuth utcai) és régi (Sas-palotabeli) székházában, a telefonszám 0259/432-884, jegyeket pedig előreláthatólag június 19-től kezdenek el árusítani az említett két helyszín mellett a Gekko Pubban is. Ahogyan eddig is, esőnappal is kalkulálnak, ezek időpontját jelezni fogják a bérleteken.

Július 19-én, csütörtökön a Pasik a pácban című vígjátékot lehet megtekinteni Gergely Róbert rendezésében, mások mellett Csomor Csillával, R. Kárpáti Péterrel, Rátonyi Hajnival, Heller Tamással, a darab zeneszerzője a Bon-Bonos Szolnoki Péter. Július 26-án, csütörtökön a Sybill című 3 felvonásos nagyoperettet, többek közt a Jászai Mari-díjas Sáfár Mónikával és Szirtes Gáborral, valamint a Bársony Rózsi-díjas Teremi Trixivel, aki egyben rendezi is. Augusztus 3-án, pénteken a Bérgyilkos a barátom című vígjátékot, mely a Mandala saját produkciója. Augusztus 12-én, vasárnap a Harsányi Gábor rendezte Miss Arizona című zenés vígjátékot, melyben színpadra lép Heller Tamás, Gregor Bernadett, Csengeri Attila, Sáfár Anikó, Szarvas Attila és Cseke Katinka. Augusztus 16-án, csütörtökön a Két nő című komédiát, melyről előzetesen azt érdemes tudni, hogy a két nő valójában két férfi.

Bónusz

Kőrösi Kristóf, az NMD elnöke, önkéntes koordinátor két Szigligeti-színházas előadásra hívta fel a figyelmet. Augusztus 21-én, kedden a Nyitott ablak Európára záróakkordjaként az Utcakölykök című produkció kerül terítékre. Erre castingot szervezett az NMD, melyre közel százan jelentkeztek, végül negyvenöt, 10-21 év közötti gyermeket, fiatalt válogattak be. Augusztus 26-án pedig a Bányavakság zárja az idei fesztivált, Hunyadi István rendezésében.

Az ifjúsági vezető ugyanakkor azt is kiemelte, hogy augusztus 8-án, szerdán egy bónusz fellépés is lesz. Büszkék arra, hogy a Peller Károly és Szabó Szilvia operetténekesek által Várpalotán szervezett operett és musical kurzuson sikerrel mutatkoznak be határon túli fiatalok is, az említett váradi előadáson Buzási Patrik, a Nagyváradi Művészeti Líceum diákja lesz majd látható. Erre a műsorra a jegy 40 lejbe kerül, de akinek bérlete van, az 50 százalékos kedvezményben részesül.

A VII. Nyári Színházi Fesztivált nyomon lehet majd követni a Facebookon is.

Ciucur Losonczi Antonius

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!