2019.07.05. 10:21
Zenés vígjátékkal indít a Nyári Színházi Fesztivál
A VIII. Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál idei első előadása Szántó Armand, Szécsén Mihály és Fényes Szabolcs Paprikáscsirke, avagy Stex és New York című kétrészes zenés vígjátéka, melyet július 12-én, pénteken 19.30-tól láthat a közönség a vár nyári színházában.
A VIII. Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál idei első előadása Szántó Armand, Szécsén Mihály és Fényes Szabolcs Paprikáscsirke, avagy Stex és New York című kétrészes zenés vígjátéka, melyet július 12-én, pénteken 19.30-tól láthat a közönség a vár nyári színházában.
A nagyváradi közönség ismét színpadon köszöntheti az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál évek óta rendszeresen visszatérő vendégét, Heller Tamást, aki – csakúgy, mint több szereplőtársa, mint például Csomor Csilla és R. Kárpáti Péter – ezúttal is két darabban lép fel: a Paprikáscsirke és a Nő a tét című zenés vígjátékokban.
A debreceni születésű érdemes művész, dalszövegíró Heller Tamás, akit a nagyváradi és megyei közönség elsősorban 34 éves kabarémúltjáról, illetve leginkább a Mikroszkóp Színpadáról ismerhet (melynek 2012-ig volt tagja), elmondta, hogy imád fellépni Nagyváradon. A negyven éve Budapesten élő színész elárulta, hogy karrierje elején hat évig játszott a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban, és már akkor több darabbal is meglepték a nagyváradi közönséget, ezért a város iránti szeretete közel sem új keletű.
Heller Tamást tavaly a Pasik a pácban és a Szerelmes komédiások, avagy Miss Arizóna című darabokban láthatta a nagyváradi közönség, az idei két darab pedig sem műfaját, sem szereplőgárdáját tekintve nem marad el az előző évtől. A Paprikáscsirke című komédia különlegessége abban is rejlik, hogy a nagyváradiak láthatják utolsóként, 75. alkalommal színpadra állítva. „Kiváló karakterek és színészek alkotják, egy remek csapatról van szó. A darabnak az 1930-as években volt igazán nagy sikere, ezt követően csak kevésszer vitték színpadra. Gergely Róbert találta meg ismét huszonegynéhány évvel ezelőtt – maga is játszott benne –, és négy éve mutattuk be először ebben a szereposztásban. Nagy öröm számomra, hogy az utolsó előadást Nagyváradon tarthatjuk meg, ahol mindig sok szeretettel fogad minket a közönség. Remélem, idén sem lesz ez másképp” – mondta Heller Tamás.
A nyári színházi fesztivál első két előadása Gergely Róbert kétszeres EMeRTon-díjas magyar színész és énekes rendezésében látható (tavaly a Pasik a pácban-t is ő rendezte), és amint azt a jelenleg 11 darabban és 6 társulattal játszó Heller Tamás közölte, a művész minden alkalommal nagyfokú felkészültségről tesz tanúbizonyságot: „Nagyon jó vele dolgozni, mindig tudja, mit akar, és ez megkönnyíti a színész dolgát.” Kiemelte ugyanakkor, hogy közel negyven éve ismerik egymást a budapesti születésű művésszel, és hogy első közvetlen együttműködésük 2011 nyarán történt a Városmajorban, ahol a Gergely rendezte Lili bárónő című népszerű operett számára kérte fel őt Malomszegi báró alakjának megformálására.
A Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra jegyeket és bérleteket korlátozott számban az RMDSZ Bihar megyei szervezetének Fekete Sas-palotabeli székházában, az első emeleten, munkanapokon 10–16 óra, valamint a Körös (Tudor Vladimirescu) utcai Gekko klubban, 17–22 óra között lehet vásárolni. További információk a 0259/432–884 telefonszámon kérhetők.
A darabról
„Ahol az amerikai álom és a magyar valóság konzerválódik. A Gergely Theáter hamisítatlan titkos receptje: végy egy jobb sorsra érdemes házaspárt (Csomor Csilla, R. Kárpáti Péter), akik új vállalkozásba kezdenek. Fűszerezd meg egy házsártos anyóssal (Csonka Zsuzsanna), akit még az ellenségednek sem kívánnál. Ízlés szerint paprikázd fel a hangulatot egy szemfüles, ravasz inassal (Szabó Máté) és a naiv, könnyűvérű szobalánnyal (Némedi Varga Tímea). Öntsd nyakon jó poénokkal, ízesítsd dallal, tánccal és egy habókos orvossal (Pelsőczy László). No és ha megérkezik a régimódi Mr. Kenedy (Heller Tamás) a lányával, a szépséges Lilian-nal (Laurinyecz Réka), ne felejts el teríteni… De ne tizenhárom személyre!
75 előadás három évad alatt rutinos, közkedvelt nevettetőkkel. Békebeli miliő, fergeteges helyzetkomikumok, hamisítatlanul magyar társadalmi archetípusok, fülbemászó dallamok, sziporkázó alakítások.”
Jegyek és bérletek hétköznap 10 és 16 óra között az RMDSZ nagyváradi, Fekete Sas-palotabeli székhelyén, valamint 17 és 22 óra között a Gekko Pubban vásárolhatók meg. Az árak idén is változatlanok, a bérlet 99 lej, a napijegy 20 lej elővételben és 25 lesz majd a helyszínen.
Szamos Mariann