2008.03.17. 16:22
Petric ismét menni akar
<p><P>Le akar mondani az edzői tisztégéről Sorin Petric, a labdarúgó III. ligás Mikolai Turul szakvezetője. Petric már korábban is fontolgatta távózását, azonban az együttes vezetőségének sikerült meggyőznie az edzőt, hogy maradjon. </P></p>
Most viszont elszántabbnak tűnik a szakvzető, mint az őszi idény végén. A csapat sem kezdet jól a visszavágókat (négy mérkőzés után egyetlen pontot gyűjtöttek be), ez pedig rányomja bélyegét a hangulatra is. „Nem olyan a hanglat, mint ősszel” – panaszolta az egyik helyi rádióadónak az edző, majd hozzátette: csak azután hozz végső döntést, miután tárgyalt a játékosokkal is szándékáról. „Pérmiumokat is ígértek, ha pontot szerzünk a Nagybányai FC–vel és a Félixfürdői Lotusszal szemben, de erről nem tudni semmi konkrétot. Még mindig nem biztosítottak edzőpályát, és a Mikola–Szatmárnémeti ingázásokat sem fizetik” – tette hozzá Petric.Úgy tűnik, ezúttal már nincs visszaút, kedden akár döntés is születhet ez ügyben.