2009.03.21. 19:59
Az Alexandria sem bírt a VSK-val

A harmadik negyedben nyújtott remek
teljesítménynek köszönhetően
újabb hatalmas sikert aratott a
Szatmárnémeti Városi Sportklub
női kosárlabdacsapata.

Szerdán a tavalyi idény
ezüstérmese, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi
BC MKL kapott ki Szatmárnémetiben,
szombaton pedig a mostani szezon második
helyezette, a BC Alexandria is áldozatul esett a
VSK lelkes csapatának.
Az első negyed kiegyensúlyozott volt. Az
első öt percben még a
szatmáriak vezettek, utána a
vendégegyüttes vette át az
irányítást, de a kétperces
pihenőig egyik csapat sem tudott előnyre
szert tenni (14-14). A második negyed
rémálom volt a szatmáriaknak. Dan
Fleşeriu edző tanítványainak
még ziccerből sem sikerült pontot
szerezni, míg a teleormaniak sorozatban
három hárompontos is betalált.
Tizenhárom pontra (22-35) húzott el a BC
Alexandria, de a közönség (amely
ismét zsúfoltságig
megtöltötte a Sportlíceum Ady Endre
utcai termének lelátóját)
tovább buzdította kedvenceit.
Talán ez is közrejátszott, hogy a
szatmári lányok nem vesztették el
önbizalmukat, szünetig pedig sikerült
faragni a hátrányból (30-39).
A második félidő első
felvonásában szárnyaltak
Grahamék. Megtalálták az
ellenszert a vendégek
agressziv védekezési
módjára és szorták a
pontokat. Öt perc alatt sikerült ledolgozni a
hátrányt, és Czukor
akciópontjaival ismét a VSK vezetett
(43-41). A közönség extázisban
volt, a lányok pedig hittek abban, hogy
újabb sikert érhetnek el. Pricop
hárompontosa is betalált, a harmadik
negyed végén pedig technikai faultot
ítéltek a bírók, Czukor
mind a négy büntetőt bedobta,
így tizenkét pont előnyt mutatott az
eredményjelző (59-47) az utolsó
felvonás előtt. A
várakozásoknak megfelelően izgalmas
végjáték következett. Czukor
„elszórt” még egy
hárompontost, az Alexandria kosarasai pedig
egyre idegesebben játszottak, és nem
tudtak mit kezdeni a szatmári kosár
előtt.
Tizpontos siker született, viszont fontosabb az,
hogy a VSK a tizedik tavaszi győzelmét
gyűjtötte be, sorozatban a hatodikat,
és az sem mellékes, hogy Fleşeriu
tanítványai a visszavágó
fordulókban hazai pályán
megőrizték veretlenségüket.
Ugyanakkor az is biztos, hogy a szatmáriak a
rájátszásban az Aradi ICIM ellen
kezdenek, a két győzelemig tartó
sorozat első mérkőzését
április 11-én játsszák.
Igaz, addig a VSK-nak van egy bajnokija
az alapszakaszban: március 28-án a
Sportul Studenţesc otthonában
játszanak a szatmári lányok. A
papírforma szerint a piros-fehérek be
kell gyűjtsék Bukarestben a két
pontot.
Női kosárlabda, A-osztály, 25.
forduló
Szatmárnémeti VSK – BC
Alexandria 79-69 (14:14, 16:25, 29:8, 20:22)
VSK: Drăgoescu, Claudia Pop (8 pont), Czukor (18),
Urse-Ivan (17), Adina Pop, Graham (28), Pricop (8).
Edző: Dan Fleşeriu.
BC: Biljana (16), Şipos (5), Nicolaescu (7), Chivu
(10), Bue (10), Moroşan (4), Barbu, Teodorescu,
Rus (7), Vescan (10). Edző: Mădălin
Pipera.
További eredmények
Sepsiszentgyörgyi Sepsi BC – Sportul
Studenţesc 112-48 (36:14, 25:9, 25:10, 26:15)
Rapid CFR Marfă – Nagyváradi U VSK
58-69 (20:14, 9:9, 13:25, 16:21)
Bukaresti Olimpia – CET Govora 61-70 (11:19,
10:22, 12:16, 28:13)
MCM Târgovişte – Poli Iaşi 79-46
(12:9, 19:8, 27:14, 21:15)
Később
Aradi ICIM – Gyulafehérvári U
SCM Craiova – Kolozsvári U
Kapcsolódó linkek:
Női kosárlabda: A következő
forduló
Női kosárlabda: hatalmas siker a sepsiek
ellen
Harmadrangú bírók a VSK –
Alexandria meccsen
Fleşeriu Aradra akart menni
Kézilabda: Félgőzzel is győztek
a kézilabdázó fiúk