2009.05.10. 17:04
Bihari bosszú Marosvásárhelyen

A labdarúgó második liga elmúlt
hét végi 29. fordulója a
meglepetések fordulójának bizonyult.
Az egyik szám szerint is váratlan
eredmény a Nagyszalontai Liberty nevéhez
fűződik.

Hazai közönsége előtt szombaton
szenvedett első alkalommal vereséget a
Marosvásárhelyi FCM a 2008/2009.
évi idényben! Ráadásul nem
is akárkitől, hanem az egyik bihari, a
Nagyszalontai Liberty
legénységétől, s ez az
idegenben aratott hajdúvárosi
győzelem akár bosszúként is
értékelhető a
marosvásárhelyieknek a Bihar FC ellen
jogtalanul megítélt két
tizenegyesből Váradon korábban
megszerzett győzelme után. Már az
első játékrész elején
támadólag lépett fel a Liberty, s
hamar átvette a játék
irányítását, miközben
védői már a pálya
közepén sorra szerelték a
házigazdák erőtlen
támadásait, gyors és
veszélyes ellentámadásokat
indítva onnan. Miután több
vendéglehetőség is kimaradt, a 19.
percben Dancs beadását Benţe
kapásból vágta a
vásárhelyi hálóba:
0–1.
Minden hiába
!A következő
találatra sem kellett sokáig
várni, egy bal oldali
szögletrúgást követően a
hátvéd Salamon
„bólintott” a hosszú sarokba:
0–2. A második vendéggól
után három ékkel küldte
csatába tanítványait a volt
váradi játékos, most a
házigazdák edzője, Cosmin Bodea, s
azok gyorsan ki is hagytak három
kínálkozó
gólszerzési alkalmat. Közben persze
elhanyagolták a védekezést, s
ezért Sorian
átadásából
Bölcsföldi büntette meg őket:
0–3!!! Ezt követően aztán teljes
erőbedobással küszködtek a
hosszú ideig első ligás
álmokat kergető házigazdák,
ám a Liberty közvetlen védelme
és középpályássora az
utolsó percig sikeresen állva a
rohamokat, ilyen arányban is
megérdemelten szerezte meg a győzelmet.
Tények
Marosvásárhelyi FCM–Nagyszalontai
Liberty 0–3 (0–3). Transil stadion,
napsütéses idő, mintegy 1000
néző. Gólszerzők: Benţe
(20. p.), Salamon (22. p.), Bölcsföldi (39.
p.). Játékvezető: Florin Chivulete
(Bukarest), partjelzők: Adrian Lungu (Alexandria),
Petre Geambazu (Buşteni). Szövetségi
megfigyelő: Oláh József
(Sepsiszentgyörgy).
FCM: Oltean – Maghici, Gongolea (32. p.
Bălan), Moldovan, Turcu – Pop (25. p.
Vancea), Ragipovici, Stere, Şaim – Gego,
Gheju. Edző: Cosmin Bodea.
Liberty: Huţan – Străuţ, Cuciula
(85. p. Oltean), Salamon, Popovici – Chiş,
Rus, Danci, Sorian – Birtalan (12. p.
Benţe), Bölcsföldi (65. p. Cigan).
Edző: Gheorghe Ghiţ.