Hoppá!

2022.04.10. 08:05

Meglepő részleteket árult el négy évvel ezelőtti válásáról Galambos Dorina

Az énekesnőt sok év után nemrég a Sztárban Sztár műsorában láthatták a nézők. Öt évig volt Pély Barna felesége, máig jó kapcsolatot ápolnak.

Galambos Dorina nagyon korán veszítette el az édesanyját, akivel szoros kapcsolatot ápolt, és a mai napig megviseli a hiánya - derül ki az Origo cikkéből.

 

"17 éves koromban derült ki, hogy édesanyám gyógyíthatatlan beteg, két hete van hátra. Gyorstalpalón készített fel minket az életre: elmondta, hogy hogyan kell mosni, a bevált recepteket, amit tudott, átadott, és még egy utolsó közös balatonozás is belefért abba a rövid időbe. Sokáig nem jött ki belőlem ez a fájdalom, egy évig viseltem a terhet, hogy egyben kell tartani a családot. 

Közben az érettségire készültem, és pont egy héttel előtte szakadt el a cérna: akkor sírtam először, majdnem egy év után. Addig halmozódott bennem, aztán hirtelen kirobbant, délutántól estig zokogtam, igazán felszabadító volt, és aztán kitűnőre érettségiztem. Akkor sikerült elengednem, a húgom viszont évekig rosszul volt. 

Utána jött a Megasztár és Budapestre költöztem. Mehettem volna jogra, jártam előkészítőre is, de nem akartam öt évig magolni, hogy utána kávét főzzek egy irodában. Így lett a zene a mentsváram. Egyébként édesanyám elegáns karakán nő volt, örököltem a tartását és az eleganciáját" - vallotta be az énekesnő.

 

 

Forrás: TV2

 

A Megasztár után szerelembe esett az egyik zsűritaggal, Pély Barnával, akivel öt évig voltak házasok, 2018-ban azonban válással végződött a kapcsolatuk.


"A bontóper előtt egy évig nem találkoztunk; ez biztosan hozzájárult ahhoz, hogy végül tényleg jó hangulatban, minden feszkótól mentesen váltunk el papíron is, majd a Moszkva téren pizzázva-borozgatva sztorizgattunk, hogy kivel mi történt. Nekem az elején jót tett a környezetváltozás, mert amikor szétmentünk elutaztam két hónapra Amerikába. 

Nem mondom, hogy nem pityeregtem néha, de volt időm gondolkozni és lezárni magamban az egészet. 

Kiegészítettük egymást, de megváltoztunk, már mást akartunk. Jobb külön-külön boldognak lenni, mint együtt az érezni, hogy ez már nem az igazi. Baráti maradt a kapcsolatunk, szoktunk beszélni" - árulta el Dorina.

 

Borítókép: Bors

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!