enyhe visszaesés

2020.11.05. 11:35

Növekvő lakásépítés, kevesebb építési engedély

A nagyvárosokban az építendő lakások száma alig több mint fele volt a tavalyinak, míg a kisebb településeken a csökkenés mérsékeltebb volt.

Az első három negyedévben 12 876 új lakás épült, 25 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 17 278 volt, 37 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Budapesten 2420 lakást vettek használatba, 4,1 százalékkal kevesebbet, mint 2019 első három negyedévében. Minden más településkategóriában nőtt a lakásépítés, a megyei jogú városokban 34 százalékkal, az egyéb városokban 48 százalékkal, a községekben 19 százalékkal.

A harmadik negyedévben az egy évvel korábbinál 9,1 százalékkal több, 4179 lakás épült fel, bár Budapesten 34,6 százalékkal kevesebb összesen 763 lakást adtak át. A megyei jogú városokban viszont 23,1 százalékkal, a többi városban 50,2 százalékkal, a községekben 13,1 százalékkal több új lakás készült el, mint tavaly a harmadik negyedévben.

Az építési engedélyek megoszlása alapján a nagyvárosokban az építendő lakások száma alig több mint fele volt a tavalyinak – Budapesten 55 százaléka, a megyei jogú városokban 54 százaléka. A kisebb településeken a csökkenés mérsékeltebb volt, a városokban az építendő lakások száma a megelőző évinek 70 százalékát, a községekben 83 százalékát tette ki. Az építtetők az esetek 55 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével – közölte a KSH.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában