Dominálnak a társasházak

2021.08.04. 07:24

Óriási ösztönzést kaptak a lakásépítések

Nagy számban készültek el a néhány éve megkezdett lakásberuházások az elmúlt hónapokban, amihez az otthonteremtési program és a különböző támogatási formák a keresletet is biztosítják. Az év első felében építési engedélyből is sokat adtak ki, így elvileg a további növekedésre is jók a kilátások. Fontos kérdés ugyanakkor, hogy az elmúlt időszak óriási építőanyagár-emelkedése mennyire hátráltatja majd az építtetőket és a beruházókat.

„Ahogy arra számítani lehetett, az ötszázalékos kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetése miatt megugrott a lakásépítési kedv Magyarországon, és az árak is emelkedtek” – ezzel kommentálta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az idei első félévi lakásépítési adatokat. 2021 első hat hónapjában csaknem tízezer – egészen pontosan: 9795 – új lakást adtak át, ami 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Kevés családi ház

A növekmény 2019 vagy 2018 első fél évéhez viszonyítva még sokkal többet, nagyjából ötven-ötven százalékot jelent. „Ez a növekedés arra utal, hogy számos, a korábbi években megkezdett lakóingatlan-építés az idei év első felében fejeződött be” – magyarázta a szakértő, utalva arra, hogy Budapesten csaknem háromszorosára nőtt az átadások száma, ami több mint 4500 új lakást jelentett.

Lényegében tehát annyi történt, hogy

2020 végére és 2021 elejére értek be igazán az állami ösztönzők, az otthonteremtési program hatására néhány éve jelentős számban kezdett nagy lakásfejlesztések.

A kiugróan sok fővárosi átadás erőteljesen eltolta az arányokat a különböző lakástípusok és az építtetők jellege között. Míg 2020 első felében majdnem fele-fele arányban oszlottak meg a természetes személyek és a vállalkozók által épített lakások, az idei január–júniusi időszakban tízből hét átadott lakást már vállalkozók építtettek – jellemzően ezek a nagy lakás­számú társasházi projekteket jelentik. Sőt,

tavaly minden második lakás családi ház volt, most csak minden harmadik.

Csok és energetika

A Társaság a Lakásépítésért és Lakásfelújításért Egyesület (TLE) szerint 2021-re óriási ösztönzést kapott a lakásügy.

Az építkezők, lakásvásárlók, -felújítók igénybe vehetik a csokot, az áfakedvezményeket, a kedvező lakáshiteleket, az illetékkedvezményt, a jelzáloghitel-elengedést, a felújítási kedvezményt

– közölték a Magyar Nemzettel. A TLE kiemelte a jegybanki finanszírozású Zöldotthon-programot is, amelynek részeként a lakáshitelek kamata a teljes futamidő alatt fix és legfeljebb 2,5 százalék. A szervezet fontosnak nevezte, hogy az új konstrukció energetikai követelményt is tartalmaz, vagyis azok vehetik igénybe idén októbertől, akik legalább BB energetikai besorolású új építésű lakást vásárolnak vagy építenek.

Az Ingatlan.com adatai szerint egy év alatt 5,5 százalékkal drágultak az új lakások Budapesten. Az elmúlt évek jelentős áremelkedései után a járvány az árakban is éreztette hatását. A járvány lecsengésével, a gazdaság újraindulásával kezdődő világméretű drasztikus építőanyagár-emelkedés viszont az idén feltehetően ismét erőteljes drágulást okoz majd az új építésű lakásoknál.

Leporolt tervek

A lakásépítések felfutását mutatja, hogy a nyilvánosan elérhető beruházói és értékesítői adatok alapján az év első hat hónapjában 111 új, kétlakásosnál nagyobb projekt építése kezdődött el csak Budapesten. Az OTP újlakás-piaci elemzéséből kiderült, hogy ezek részeként 4200 lakás épül, miközben tavaly egész évben 4700 új építésű ingatlan jelent meg a kínálatban. A folyamat nem meglepő az összegzés szerint: a tavaly 27 százalékosra emelkedő lakásáfa mellett a járvány, majd az új támogatások miatti kivárás is kedvezőtlenül hatottak az új lakások piacára 2020-ban.

A lakásépítők idén azonban elkezdték leporolni korábbi terveiket vagy új fejlesztések tervezését kezdték meg.

Érdekes szempont, hogy az ötszázalékos lakásáfa érvényesítésének feltétele az, hogy a társasház építési engedélyt szerezzen 2022 végéig, utána azonban már lassíthatnának a beruházók, hiszen a lakások átadásának határideje 2026 végéig szól. Ugyanakkor a fejlesztők mintha nem bíznának benne, hogy addig is folyamatosan emelkednek az árak – és így minél későbbi értékesítéssel a bevételüket növelhetnék –, és mintha tartanának attól, hogy a profitjuk a drasztikus kivitelezési költségek mellett folyamatosan zsugorodik.

Az OTP Jelzálogbank szerint ezt mutatja, hogy kivárás helyett már most sorra kezdődnek a nagy beruházások. A hivatalos számok is erre utalnak: az első fél évben országos szinten több mint 15 ezret tett ki az egyszerű bejelentések és a kiadott építési engedélyek száma, ami ötödével több, mint 2020 első felében.

Akciós rozsdaövezet

Visszaigényelhető lesz az áfa a rozsdaövezetekben épülő új lakások vásárlásakor egy, a Magyar Közlönyben minap megjelent kormányrendelet értelmében. Az állami támogatás összege megegyezik a lakás vásárlásáról kiállított számla (számlák) szerint megfizetett, ötszázalékos forgalmi adó összegével. A támogatás a szep­tember 1-je után kiállított számlák esetén vehető igénybe. Mint ismert, az otthonteremtési program részeként az a család, amelyik csokkal vásárol új lakást, eddig is visszaigényelhette az ötszázaléknyi áfát az új lakás árából bárhol az országban. A rozsdaövezeti akcióterületek fejlesztésének elősegítése érdekében a jogalkotó azonban itt gyerekekre tekintet nélkül valamennyi lakást vásárló magánszemélynek biztosítja ezt a fajta adó-visszatérítési támogatást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában