Takarítás menet közben is

7 órája

Nagy bejelentést tett a MÁV: az InterCityk az indulástól az érkezésig tiszták lesznek (videó)

Lázár János tízpontos vállalásában jelentette be, hogy április 1-jétől minden InterCity-járaton takarítószemélyzet fog szolgálatot teljesíteni. Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezetője szerint ennek hatására minden InterCity-járaton érezhető változás lesz.

Nagy bejelentést tett a MÁV: az InterCityk az indulástól az érkezésig tiszták lesznek (videó)

Így változik meg az utasok élete pár napon belül

Forrás: Új Néplap

Fotó: Mészáros János

Az InterCityk az indulástól az érkezésig tiszták lesznek

– jelentette ki Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezetője a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Hónapók óta dolgozunk ezen, túl vagyunk az első próbatakarításokon, ahol egyáltalán kipróbáltuk, hogy ez a gyakorlatban hogyan működik

– tette hozzá. Azt is elmondta, hogy már 131 vonaton végeztek takarításokat az elmúlt napokban.

A MÁV-vezér elárulta, hogy naponta 350 InterCity közlekedik az országban, ezeken a járatokon ellenőrzik a mosdók állapotát, takarítják a folyósókat, összeszedik a szemetet. 

A következő egy hétben még finomhangolunk, felkészülünk, és április elsejétől minden InterCity-járaton vonatot takarítunk menet közben is

– jelentette ki Hegyi Zsolt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában