Krimi
2024.08.29. 04:05
Nem semmi! Egymillió forintos bírságot kapott egy magyar sofőr
Egy mágnessel szabálytalankodott a teherautó sofőrje. Bánhatja!
MW
Shutterstock / illusztráció
Fotó: Jaroslav Pachy sr
Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a tachográf pihenőidőt rögzített, miközben a jármű épp közlekedett. A pénzügyőrök néhány perc alatt megtalálták a mágnest, amelyet a sebességváltón lévő leplombázott jeladóra helyeztek, így blokkolta az eszköz a menetíró-készülék működését.
A sofőr bevallotta, hogy a mágnest ő maga tette oda, azért, hogy több vezetési ideje maradjon. A pénzügyőrök közigazgatási hatósági eljárást indítottak, amelynek keretében a sofőrnek egymillió-negyvenezer forint bírságot kellett fizetnie - írja az Origo.
Krimi
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó
- Végre! Itt az első fejlesztés az autóban felejtett gyermekek tragédiája ellen (videó)
- Szemétégető gödörbe esett egy 4 éves kisfiú, súlyosan megégett
- Megtalálták a különös körülmények között eltűnt Bódog Dániel holttestét
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Feliratkozom a hírlevélre