Elhunyt Almási István népzenekutató

Almási István az erdélyi magyar népzenekutatás első számú szaktekintélye volt, aki igen nehéz körülmények között „a legmagasabb szakmai és erkölcsi igényeket kielégítő” tudományos életművet hozott létre – közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Művészeti Akadémia.

Almási Istvánt az MMA saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Almási István 1934. december 8-án született Kolozsváron. Csaknem fél évszázadon át, 1957-től 2004-ig tevékenykedett a Kolozsvári Folklórintézetben (mai nevén a Román Akadémia Kolozsvári Folklór Archívuma); tudományos kutatóként ő vitte és képviselte – sokszor egymaga – az erdélyi magyar népzenetudomány ügyét. Az archívumot csaknem hatezer dallam gyűjtésével és lejegyzésével gazdagította, hiánypótló szilágysági monográfiái mellett számos más kiadvány szerzője, társszerkesztője, szerkesztője vagy lektora volt – emlékezik a kutatóra az MMA közleménye.

Főleg azokon a tájakon folytatott kutatásokat, amelyek népzenéje korábban egyáltalán nem, illetve csak elenyészően csekély mértékben vált ismertté, így a többi között az Érmelléken, a Szilágyságban, a Lápos mentén, Aranyosszéken, a Nyárádmentén, a Kis-Küküllő-Maros közén, a Homoród mentén és Háromszéken. Tudományos vizsgálódásai kiváltképpen a népi dallamok osztályozási, rendszerezési és tipológiai kérdéseire, az etnikai kölcsönhatásokra, a népdalgyűjtés módszertani problémáira és az erdélyi népzenekutatás történetére irányultak.

Tizenegy könyve jelent meg (részben társszerzőkkel) az Irodalmi, a Kriterion, az Európa Könyvkiadónál, valamint az Európai Tanulmányok Alapítvány Kiadójánál, legutóbb pedig gyűjteményes kötete az MMA Kiadónál. 157 tanulmányt, cikket és könyvismertetést közölt tudományos és művelődési kiadványokban. 166 előadást tartott tudományos tanácskozásokon, közművelődési fórumokon és oktatási intézmények rendezvényein népzenetudományi, zenetörténeti, valamint egyházzenei kérdésekről Magyarországon, Romániában, Ausztriában és Németországban.

Almási István tudományos munkájával párhuzamosan egyházzenészként és karvezetőként is működött, nyugdíjba vonulása után pedig az erdélyi magyar felsőfokú képzés intézményeiben vállalta a zenei folklorisztika oktatását – idézi fel a Magyar Művészeti Akadémia közleménye.