vízilabda

2021.04.15. 16:50

Märcz még kivár az olimpiai kerethirdetéssel

Märcz Tamás, a tokiói olimpiára készülő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya várhatóan hat hét múlva nevezi meg bő, 19-20 fős keretét, mellyel megkezdi a felkészülést a játékokra.

Az Európa-bajnoki címvédő gárda szakvezetője a közmédiának csütörtökön elmondta, hogy nem volt könnyű helyzetben az elmúlt hónapokban, sérülések és betegségek miatt ugyanis a nemzeti csapat idei összetartásaira kénytelen volt többször olyanokat is meghívni, akikkel egyébként nem számolt volna, mivel másként nem lett volna elég játékosa az edzésekhez. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy így volt alkalma tehetséges fiatalokkal együtt dolgozni, sőt, akadt közülük, akiket élesben is láthatott, például a szerbek elleni barátságos meccsen, vagy a világliga debreceni európai csoportkörében.

A kapitány szavaiból kiderült, hogy

június elején kezdi majd meg a közös munkát a bő olimpiai kerettel, amely kihirdetésével még vár hat hetet.

Hangsúlyozta, a csapat magja már megvan, s nagyjából összeállt egy névsor a fejében, de egy-két emberen még gondolkodik.

A döntésben, úgy véli, segítségére lesz a klubszezon hajrája. Mint mondta, nagy érdeklődéssel várja a bajnokság várhatóan izgalmas és kiélezett végjátékát, a rájátszást, illetve a nemzetközi klubsorozatok végét, például az Eurokupa fináléját, melyben két magyar együttes, a bajnoki listavezető Szolnok és az ob I-ben harmadik helyen álló OSC csap majd össze egymással. Märcz szerint komoly siker, hogy magyar finálé lesz a sorozatban, és biztos benne, hogy ennek a válogatottra is pozitív hatása lesz.

„Kiemelt figyelem fordul a két csapat felé, s ami nagyon fontos, hogy nagyon sok válogatott játékos, rutinosabb és fiatalabb is, szerepel a két együttesben” – jegyezte meg a szakember, azt is megemlítve, hogy a két magyarországi meccsen a külföldi bírók is jobban megismerhetik a magyar játékosokat, láthatják őket, ami szintén fontos lehet az olimpia előtt.

A kapitány azt is elmondta az interjúban, hogy

az olimpiára utazó csapat névsorát június végén, vagy július elején jelenti majd be.

„Nem gondolom azt, hogy ilyenkor a próbálkozásnak van itt az ideje. El fogjuk tudni dönteni, én és a stábom tagjai, hogy érdemesnek tartunk-e valakit, hogy az olimpián is részt vegyen” – mondta a kerethirdetéssel kapcsolatos kérdésre a szakvezető, aki szerint munkája legnehezebb része az, hogy a legmegfelelőbb csapatot jelölje ki az adott világversenyre, ami idén a tokiói olimpia.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában