Kajak-kenu Eb

2021.06.05. 13:49

Három arany és összesen öt érem a szombati magyar mérleg

A dobogós helyezések közül négy olimpiai számban született.

Poznan, 2021. június 5. Az aranyérmes Gazsó Alida a poznani kajak-kenu Európa-bajnokság női kajak egyes 1000 méteres döntőjének eredményhirdetésén 2021. június 5-én. MTI/EPA/PAP/Adam Warzawa

Forrás: MTI/EPA/PAP

Fotó: Adam Warzawa

A magyar csapat tagjai öt érmet, közte három aranyat gyűjtöttek a poznani kajak-kenu Európa-bajnokság szombati döntőiben. A dobogós helyezések közül négy olimpiai számban született.

A második finálés napon összesen kilenc éremcsata szerepelt a programban, s az első máris magyar sikert hozott. A KSI 21 éves, négyesben már világbajnok kajakosa, Gazsó Alida Dóra nagyszerűen versenyzett 1000 méteren, végig bírta a saját maga által diktált iramot, s messze a riválisok előtt célba érve megszerezte pályafutása első felnőtt Eb-aranyát. „Örültem neki, hogy megkaptam ezt a számot, mert a hosszabb távokon jó vagyok. Tudtam, hogy a végén jól fogok tudni indítani, és így is lett.” – mondta az M4 Sportnak Gazsó.

A férfiak hasonló számában, amely ráadásul olimpiai szám, a világbajnoki címvédő Kopasz Bálint hasonlóan fölényes győzelmet aratott. A 23 éves győri kajakos pénteken 500 méteren is első lett, most pedig újra bizonyította jó formáját. A várakozásoknak megfelelően a portugálok klasszisával, Fernando Pimentával vívott nagy csatát, de csak egy ideig, mert az utolsó kétszáz méteren faképnél hagyta riválisát, és akkora előnnyel érkezett a célhoz, hogy a végén már ki is engedhetett.

„Már a Poznanba érkezéskor éreztem, hogy nagyon jó formában vagyok. Nagyszerű érzés volt most végigmenni a pályán, én úgy éreztem, hogy végig én vezetek, és a hajrában még rá is tudtam tenni egy lapáttal. Ez volt eddig a legjobb versenyem idén. Tökéletesen éreztem a dinamikát és az erőt.” – értékelt Kopasz Bálint, hozzátéve, reméli, hogy ott lehet majd Tokióban, ő mindenesetre erre készül.

A következő szám szintén ott van az ötkarikás programban, olyannyira, hogy az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta – aki most a szolnoki Bodonyi Dórával versenyzett – címvédője a K-2 500 méternek. A magyarok – akik csupán néhány hete ültek össze – a gyengébb rajt után a fehéroroszok után eredtek, majd miután féltávnál a második helyen haladtak át, az utolsó kétszáz méteren begyújtották a rakétákat, és úgy mentek el Hudzenka és Litvincsuk mellett, hogy az ellenfél már nem tudott reagálni. A célban több mint fél hajó volt a magyar egység előnye, s közben a lengyelek is megelőzték a teljesen elfáradó fehéroroszokat. „Én nem is érzékeltem az ellenfeleket, a rajt előtt kinéztem Dana hátán a G betűt a Hungaryből, és végig csak arra fókuszáltam.” – árulta el Bodonyi Dóra.

A Ferencváros 34 éves versenyzője, Kozák úgy fogalmazott, ő ugyan érzékelte, mi zajlik körülöttük, de ezzel együtt igyekezett a saját pályájukra összpontosítani. „Ez a verseny már sokkal jobban sikerült, mint a múlt heti válogató. Örültem, hogy a fehéroroszok nem bírták a tempónkat.” – mondta.

Kozákhoz és Bodonyihoz hasonlóan a győriek kenus duója, Balla Virág és Takács Kincső is az olimpiára készül, azzal a nem titkolt céllal, hogy éremmel térjenek haza Tokióból. Az Eb egy felkészülési állomás a számukra, s egy bronzzal „melegítettek”. A rajtjuk nem sikerült jól, s bár hamar összeszedték magukat, a féltávnál birtokolt harmadik helyükön nem tudtak javítani a második 250 méteren sem. A világkupa-győztes ukránok hatalmas fölénnyel nyertek, mögöttük pedig a németek értek be másodikként.

„Gyorsulnunk kell az elején, azt érzem, hogy ott nagyon elmennek a többiek, erre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk. Hetek óta versenyzünk, én személy szerint mentálisan kicsit elfáradtam ettől. A következő pár hét jót fog tenni, hogy tudjunk újra alapozni és nagyobb hangsúlyt kapjanak a kondiedzések, hiszen azok nagyon hiányoznak. Még rengeteg tennivalónk van az olimpiáig” – nyilatkozott Balla Virág.

A múlt heti, szegedi válogatón aratott győzelmével a sprintspecialista Lucz Dóra is bekerült a tokiói magyar csapatba. Az UTE 26 éves, kétszeres Európa-bajnok kajakosa a szombati döntőben is nagyszerűen rajtolt, egy ideig együtt lapátolt a címvédő dán Emma Jörgensennel, de végül a skandináv sportoló csapott elsőként a célba, Lucz pedig második lett. „A célban nem tudtam, hogy hányadik is vagyok, de aztán jött a megerősítés, hogy második. Már a múlt heti válogatón is jó formában kellett lennem, mert otthon is nagyon erős a mezőny, s ezt sikerült átmentenem erre a hétre. Az olimpiáig nagyon sok munka vár még rám” – mondta a parton Lucz Dóra.

A Balaska Márk, Csizmadia Kolos kajak kettes ötödikként zárt 200 méteren és a magyar férfi kenusok sem tudtak beleszólni a dobogós helyek sorsába: Korisánszky Dávid (C-1 200 m) hetedik, Kiss Balázs (C-1 1000 m) pedig kilencedik lett a döntőben.

A többi finálét a vasárnapi zárónapon rendezik.

A további program:

vasárnap:

1000, 500 és 200 m-es DÖNTŐK 8.45

5000 m-es DÖNTŐK 14.08

Forrás: MTI

Borítókép: Az aranyérmes Gazsó Alida a poznani kajak-kenu Európa-bajnokság női kajak egyes 1000 méteres döntőjének eredményhirdetésén 2021. június 5-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában