Visszautasítja a kritikát

2023.12.22. 07:20

Dárdai Pál visszaszólt a Hertha befektetőjének

Pozitív véget ért az idény első fele, a bajnokságban 17 forduló után a hetedik helyen tölti a telet a Hertha, de mindössze négy pontra van a dobogótól. A kupában pedig már negyeddöntős a gárda, amely a legjobb nyolc között a gyengélkedő Kaiserslauternt fogadja január 31-én. A részsikerek ellenére a Hertha kritikát is kapott, méghozzá a klub nagybefektetőjétől.

Dárdai Pál, a Hertha vezetőedzője

Forrás: AFP

Fotó: Uwe Anspach

A német klub többségi tulajdonosa, a 777 Partners képviseletében Johannes Spors kijelentette, hogy a csapat bizonyosan jobb annál, mint amit a tabella képe mutat – írja a Magyar Nemzet, a Kickerre hivatkozva.

Nem értek teljesen egyet vele

– utasította vissza a megjegyzést Dárdai. 

Ha valaki A-t mond, az mondjon B-t is, érveljen. Ne beszéljünk a levegőbe, azt nem tudom elfogadni. Ha mindent egybevetünk, a számításaim szerint csak két pont mínuszban vagyunk, nem lehetünk elégedetlenek. Az idény első felében közel voltunk a maximumhoz, ami huszonhét pont lett volna. Természetesen mindenki fel akar jutni, erről álmodunk. Most van tíz napunk álmodozni, aztán folytatódik a munka

 – fogalmazott a Hertha magyar edzője.

Hertha BSC - Karlsruher SC
Dárdai Pál visszautasítja a Hertha befektetőjének kritikáját
Fotó: Soeren Stache / Forrás: AFP

Dárdainak három meccs miatt van hiányérzete, a Karlsruhe, a Hannover és a Nürnberg ellen is előnyről vesztett pontokat a csapat, ami szerinte luxus. – Ezt már el kell fogadnunk – tette hozzá. 

Hetedikek vagyunk, és van fény az alagút végén, ami még fontosabbá teszi a tavaszi rajtot. Tudjuk, miben kell fejlődnünk, de már sok mindent el is értünk. Van csapatszellem, voltak szépen megjátszott akcióink. Emlékeznünk kell arra, hogy a nyáron a nulláról indultunk.

A téli átigazolási időszakban Dárdai erősítésekben nem reménykedik: – Nincs tízmillió eurónk, hogy vágyaim legyenek. Ha senki sem megy el, senki sem érkezik.

A Hertha csütörtökön kezdte meg a téli szünetet, az edzések január 3-án folytatódnak, az év elején Dárdai huszonhét játékossal a spanyolországi La Mangában edzőtáborozik majd. A tavaszi szezon első meccsére január 21-én a Düsseldorf ellen kerül sor. 

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában