Baj volt a hozzáállással

2024.08.15. 11:50

A Fehérvár edzője a motivációt hiányolta, a Puskás Akadémia játékosa a Fiorentináról álmodik

Amíg a magyar klubok közül elsőként a Fehérvár számára ért véget a nemzetközi szereplés, addig az idegenbeli 1–0-s győzelem után a továbbjutás már kéznyújtásra van a Puskás Akadémia számára a Konferencia-liga-selejtező harmadik körében. A Fehérvár vezetőedzője, Pető Tamás nem finomkodott a ciprusi Omonia elleni kiesés után tett nyilatkozatában. Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia trénere szerint az Ararat-Armenia ellen okosan kell játszaniuk a csütörtök esti visszavágón.

MW

A Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójának visszavágó mérkőzésén a Fehérvár FC 2-0-ra kikapott

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

Szerdán a Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójának visszavágó mérkőzésén a Fehérvár FC 2–0-ra kikapott az Omonia Nicosia csapatától a Sóstói stadionban, így a ciprusi csapat kettős győzelemmel, 3–0-s összesítéssel jutott tovább a következő körbe – írta meg az Origo. Pető Tamás, a Fehérvár vezetőedzője nagyon mérges volt, és szerinte a gond a csapata hozzáállása volt.

PETÕ Tamás
Pető Tamás, a Fehérvár vezetőedzője 
Fotó: Vasvári Tamás / Forrás: MTI

Ha nincs motiváció, nincs játék

A magyar csapat edzője szerint a felkészülési meccseken mutatott játék nyomokban sem volt megtalálható a szerdai mérkőzésen – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról.

Egy csapat nem engedheti meg magának, hogy ilyen játékot produkáljon, mint ami az első félidőben volt. A fáradtságot el lehet tüntetni motivációval, akiben meg nincs motiváció, nem fog játszani. Ennek a teljesítménynek lesznek következményei

hangsúlyozta a mérkőzés után Pető Tamás. Egyetlen magyar játékos lehetett boldog a Fehérvár kiesése után, igaz, ő sem maradéktalanul: Lang Ádám a kispadról figyelte, ahogy az Omonia magabiztosan továbbjut a védő korábbi csapata ellen.

Domináltuk a mérkőzést, szépen tartottuk a labdát. A Fehérvárnak voltak szép támadásai, de vége nem igazán volt a játékuknak, nem volt rajtunk nagy nyomás, amikor nálunk volt a labda. Két meccs alapján megérdemelten mentünk tovább

– mondta Lang Ádám, akinek csapata a horvát Osijek vagy az azeri Zira ellen játszik majd azért, hogy a Konferencia-liga főtábláján szerepelhessen.

Okosan kell játszani

A Puskás Akadémia csapata egészen kiváló formában kezdte az új idényt, ugyanis eddig mind a négy mérkőzését megnyerte. Ha az ötödiket is sikerül, akkor már csak egy, igaz, nagyon komoly lépés választaná el a felcsútiakat a csoportkörbe jutástól – olvasható a Magyar Nemzet oldalán

Az Ararat-Armenia elleni visszavágón a magyar bajnoki bronzérmes malmára hajthatja a vizet, hogy ezúttal az ellenfélnek kell megküzdenie a hosszú utazás és az időeltolódás következményeivel, ami fáradtságot és enerváltságot okozhat, ahogy az múlt héten a felcsútiak játékán is tapasztalható volt. A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt szerint nem foglalkozhatnak azzal, mi történt az Ararat elleni első összecsapáson, kizárólag az előttük álló feladatra szabad koncentrálniuk.

Okosan kell játszanunk, nagyon fontos, hogy a védőmunkánk minősége rendben legyen és ki tudjuk használni a szélső támadóink gyorsaságát. Ha ezek a sarkalatos pontok rendben lesznek, komoly esélyt látok arra, hogy kivívjuk a továbbjutást. Egygólos előnyünk van, de a párharc teljesen nyílt, én úgy viszonyulok a visszavágóhoz, mintha az első meccs 0–0-ra végződött volna. Ha tovább akarunk jutni, jobbnak kell lennünk, azaz egyértelműen az a célunk, hogy a hazai mérkőzésünket is megnyerjük

– jelentette ki Hornyák Zsolt, a PAFC vezetőedzője.

A PAFC csapatkapitánya, Nagy Zsolt ebben az évadban három meccsen már egy gólnál és két gólpassznál jár, és a magyar válogatott játékosának továbbjutás esetén az egyik nagy álma teljesülne.

Engem személy szerint nagyon motivál a lehetőség, hogy esetleg a Fiorentinával játszhatunk, mert szeretek jó csapatok ellen pályára lépni, és megmutatni, hogy mit is tudunk. De nem nagyon gondolkozunk ezen, mert itt van még a visszavágó, az lebeg a szemünk előtt. Utána foglalkozhatunk azzal, hogy melyik csapat vár ránk a következő körben

fogalmazott Nagy Zsolt

A mostani párharc győztesére az előző két kiírás olasz döntőse, a Fiorentina vár a következő, immár főtáblára kerülésért sorra kerülő negyedik selejtezőkörben, a vesztes pedig búcsúzik.

Labdarúgás, Konferencia-liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó
Puskás Akadémia–Ararat-Armenia 21:00

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában