Kék hírek

6 órája

Két baleset történt egy helyen

Két baleset történt egy helyen

Képernyőfotó

Forrás: Facebook/INFO TRAFIC BIHOR & ORADEA

Közúti baleset történt március 25-én a reggeli órákban a 76-os országúton Robogánynál (Răbăgani). A helyszínelés során a rendőrök megállapították, hogy egy 50 éves belényesi személy vezetés közben egy jobbra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a gépjármű felett és nekiment egy ugyanabba az irányba haladó autónak, amit egy 29 éves biharpoklosi (Pocola) személy vezetett. Ebben a balesetben senki sem sérült meg.
Viszont rövid idővel az első koccanást követően egy második közúti baleset is történt. Egy 66 éves robogányi sofőr az érintett szakaszon haladt, ő is elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiment a korábbi balesetben érintett első autónak, amely az úton állt, valamint elsodorta a két sofőrt is, akik a jármű mellett álltak.
A második balesetben mindhárom sofőr megsérült, kórházba szállították őket. Szondáztatáskor kiderült, hogy egyik személy sem fogyasztott alkoholt. A vizsgálatot folytatják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!