„Nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten”

János Piroska

A 11 órától kezdődő istentiszteleten Kövendi István lelkipásztor szólt az egybegyűltekhez, alapigeként a Példabeszédek 16: 1–9. terjedő verseit, illetve Pál apostol Timóteushoz írt második levele első fejezetének hetedik versét olvasva fel. Utóbbi nemcsak a bátor lelkű márciusi ifjakra emlékeztető nemzeti ünnephez illett kiválóan, hanem a jelen helyzethez is: „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”

– Mindennapjainkat átjárja a félelem érzete, félünk a holnaptól, aggódunk az egészségünk miatt. A Biblia Ó- és Újszövetségében is találunk olyan történeteket, amelyekben arról olvashatunk, hogy az emberek féltek, s a világtörténelemben is számos példa van erre. Az emberi félelem gonoszsággal párosulva tragédiához, nyomorúsághoz vezethet. A hívő ember azonban nem lehet félelmetes lelkületű, nem kell rettegnie, rettegve ugyanis nem lehet élni és ünnepelni sem – mutatott rá a lelkipásztor. Ez nem felelőtlenséget jelent, a félelem lelke helyett az erő, a szeretet és a józanság lelkületére van szükségünk. Együttes erővel, Isten segítségével le tudjuk győzni a bajt, az erő azonban önmagában nem elég, a szeretet és a józan gondolkodás ugyanúgy fontos – tette hozzá.

Ünnepi üzenet

A templomi istentisztelet után az ünnepség a templomkertben folytatódott, ahol Kerekes József lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, illetve felolvasta Kalmár Ferenc Szomszédságpolitika fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, a Magyar-Román Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság magyar társelnökének üzenetét.

„1848-ban Nagyvárad sokat adott a magyar hazának. Itt volt a magyar sereg fölszerelési raktára, az ágyúk, lőpor, kardok készítésének műhelye, ahol minden egyes ember törekedett az önvédelmi harcnak hasznára lenni. A híres 3-ik zászlóaljban 150 nagyváradi fiú harcolt a szabadságért és itt alakult a 26-ik honvédzászlóalj is. Az orosz sereg 1849-ben itt vonult el, itt időzött Paskievics és Görgei Artúr a világosi fegyverletétel után, innét vitték el báró Bémer László lat. szert. püspököt fogságába, itt lőtték főbe Rulikovszky Kázmér lengyel dzsidás századost, kinek terve a szabadságharc végnapjaiban az volt, hogy az orosz seregben harcoló lengyeleket a magyarokhoz áthozza. Nagy Sándor József honvéd tábornok születése házát emlékkő jelezte sokáig, míg a ház emeletes palotává lett és ma már csak a születése helyét jelöli. (...) Az 1848-as szabadságharc példát ad nemcsak a hazaszeretetről, de az elszántságról, bátorságról, küzdeni akarásról is, melyek ma is jellemzik a magyar népet, akár az anyaországban, akár annak határain kívül élnek. (...) A Rákóczi szabadságharc, 1848–49, az 56-os forradalom ugyan elbuktak, de nem voltak hiábavalók. Pozitív hatásuk később jelentkezett. Ugyanis az 1867-es kiegyezést követően nagy fejlődés indult el Magyarországon. Ennek nyomait láthatjuk mindenhol a Kárpát-medencében. Itt, Nagyváradon is. ’56, pedig olyan sebet ejtett a kommunista rendszeren melyet sosem hevert ki.”

A Himnusz és a Szózat eléneklése által keretezett ünnepségen koszorút helyeztek el többek között a gyülekezet képviselői, Pásztor Sándor megyei tanácselnök, Borsi Imre Lóránt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke, Meleg Vilmos, a nagyváradi RMDSZ elnöke, Moldován Gellért Lajos, az EMNP nagyváradi elnöke és Habinyák István, az EMNP Bihar megyei elnöke.

Borítókép: A szerző felvétele