Egy felújított park, két elhanyagolt műemlék

Pikó Stefánia

Váradszentmárton községben szép számmal élnek tömbházakban, így nem csoda, hogy kiemelkedő ékességnek számít az a nagy park, amely nagyjából a település közepén található. A közeli erdőknek köszönhetően a levegő érezhetően frissebb, tisztább, mint a városban, így a szentmártoniak igyekeznek is a legtöbb szabadidejüket kint tölteni. Mindig sokan vannak a tavaly ismét felújított parkban is, melyet össze sem lehetne hasonlítani a 15–20 évvel ezelőtti formájával, amikor is két-három nem épp bizalomgerjesztő hintán és a gyomnövényeken kívül nem sok volt benne. Hasonlóan összevethetnénk az egy-két évvel ezelőtti külalakjával is, ugyanis a tavaly hosszasan folytak a felújítási munkálatok, a játszótér látványosan bővült mind terület, mind felszereltség tekintetében, emellett pedig egy szabadtéri „edzőtermet” is kialakítottak, ahol még pingpongozni is lehet. A központi elem, a szökőkút külalakján is változtattak, ami mindenképp örömteli, hiszen az előző mozaikos, világoskék verzió meglehetősen ízléstelenre sikeredett.

A templom és az egykori rendház

A park mentén található a premontreiek szentmártoni temploma, ahová a főapát minden vasárnap kiutazik szentmisét tartani annak a maroknyi katolikus hívőnek, aki még ott maradt. A Szent István plébániatemplom alapkövét 1774-ben tették le, a végső klasszicista alakját az 1800-as évek közepe táján nyerte el, 1838-ban szentelték fel. Az első világháborúban elvitték az akkoriban modernnek számító Riegel-orgona cinsípjait, megjavították, de 1935-ig bírta, azóta egy harmónium áll a helyén.

A templom mellett található egy egykori rendház, amely egy ideig gyógyszerészeti központként működött, jelenleg pedig egy vállalat lerakatként használja, de egyébiránt semmilyen szándékot nem mutatnak az államosított épület rehabilitációjára. Ahogyan a többi premontrei hagyatékért, úgy ezért is hosszú évek óta küzd Fejes Rudolf Anzelm főapát, az interneten egy 1997-es és egy 2010-es sajtóanyagot is találtunk, melyben a pereskedésről van szó. Az Ingatlanokat Visszaszolgáltató Különleges Bizottság 2010-ben egy olyan határozatot hozott, mely szerint a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostságnak nem jár vissza a váradszentmártoni kolostor épülete; ekkor a szentmártoni önkormányzat is nyilatkozott, elmondva, hogy nem áll szándékukban megvásárolni az egykori rendházat. Mint tudjuk, a főapát folyamatosan perel, fellebbez, de még mindig nem történt különösebb áttörés – egyetlen ingatlant sem kaptak még vissza. Eltekintve a tulajdonjogi kérdésektől is, mindenképp sajnálatos, hogy az impozáns épület hosszú évek óta áll elhagyatottan, karbantartó nélkül, és úgy tűnik, ez így is fog maradni még sok-sok évig.

A rendház megépítését a temploméval egy időben kezdték el, 1784-re kívülről elkészült, belülről még csak az első szint volt lakható, de közben 1787-ben II. József feloszlatta a premontrei rendet. Katonakórházként működött 1788–1789-bent. Miután 1802-ben I. Ferenc a rendet visszaállította, a váradhegyfoki prépostságot pedig a jászói fennhatósága alá helyezte, az első adminisztrátor valamelyest helyrehozta a kastélyt. Egy Szent Istvánt ábrázoló freskót is megrendelt „A csapások után feltámadunk” felirattal, amely 1911-ig maradt fenn.

A parkban üldögélő emberek többségének fogalma sincs arról, miért van ott az a templom, kié volt az a kastély, és nem is elmélkednek arról, vajon miért nem engednek be oda senkit, és miért hagynak egy ilyen szép épületet teljesen tönkremenni. A gyerekek néha még megpróbálnak beleskelődni az ablakokon, de mire felnőnek, már ők is csak a vállaikat fogják vonogatni.

(Felhasznált forrás: Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnökének írásai a muemlekem.hu weboldalon.)