Ünnepélyes átadó

2020.09.08. 12:55

Átadták az új polgármesteri hivatalt Érszőllősön

Szőke Ferenc

Minden igényt kielégítő, minden körülménynek megfelelő új polgármesteri hivatalt adtak át Érszőllősön szeptember 6-án. Az átadási ünnepséget az istentiszteletek utáni időpontra időzítették, hogy a község lakosai közül minél többen jelen lehessenek. Szabadtéri eseményről volt szó, betartva a szükséges járványügyi előírásokat a távolságtartás és maszkviselés tekintetében. Aki mégis maszk nélkül érkezett, annak a hivatal alkalmazottai biztosították a védekezési eszközt. Erre különösen akkor volt szükség, amikor átadás után kis csoportokban be lehetett menni és belülről is megtekinteni az új községházát.

Elsőként Beke László érszőllősi polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, közülük név szerint Derzsi Ákos szenátort, Szabó József megyemenedzsert/a Bihar Megyei Tanács elnökjelöltjét, Borsi Lóránt ügyvezető alelnököt/kampányfőnököt, és a prefektúra részéről Iancău Monica jogászt. Köszönetet mondott továbbá a jelenlétért az egyházi felekezetek képviselőinek és a környékbeli polgármestereknek. Elmondta, hogy javaslatára 2014-ben döntött úgy az önkormányzat, hogy a több mint 100 éves hivatal helyett újat épít. A jelenlegi helyszínt öt év pereskedés után kapták meg, de végül sikerrel jártak és megépült a teljes komfortot adó új hivatal. A kivitelező a margittai Mardredi cég volt. Nem volt lehetőség pályázat útján finanszírozást szerezni, ezért önerőből valósították meg, a megyei RMDSZ és a Bihar Megyei Tanács aktív támogatásával. Ezért tartott több éven át, hiszen a többi projektet is finanszírozniuk kellett a szükséges önrész összegével. Helyi erők is bekapcsolódtak a kivitelezésbe, hiszen a látványtervet a teraszról és a parkolóról Sághi Brigitta készítette el, a külső munkálatokat pedig Hiri Károly. „Büszke vagyok az eredményes csapatmunkára, melyhez minden kollégám hozzátette a maga részét. A jövő héten átköltözünk és az új helyen fogadjuk ügyfeleinket. Köszönetet mondok az RMDSZ-nek és a Bihar Megyei Tanácsnak a támogatásért. Nélkülük nem valósulhatott volna meg ez a fontos projekt. Ez az épület mindannyiunk büszkesége!” – mondta, majd mindenkit arra biztatott, hogy vegyenek részt a szeptember 27-i választáson és szavazzanak az RMDSZ jelöltjeire.

Román nyelven Ionel Şipoş, a község jegyzője köszöntötte a résztvevőket és mondta el a polgármester ismertető beszédét, majd Derzsi Ákos szenátor szólt az egybegyűltekhez, a tőle megszokott elegáns humorral fűszerezve mondanivalóját. Örömét fejezte ki, hogy újra átadáson vehet részt Érszőllősön. „Az elmúlt 12 évben számos avatáson vettem itt részt, ami arra vall, hogy ez a közösség él, alkot, gyarapszik, köszönhetően szorgalmas lakosainak és hozzáértő, elkötelezett vezetőinek. Remélem, az elkövetkező években is sok avatás lesz még Érszőllősön” – mondta, majd gratulált a község lakosainak és vezetőinek, további sok sikert kívánva az „új épületben a régi emberekkel.”

Szabó József beszédében kiemelte, hogy régi barátság fűzi a község polgármesteréhez, „aki mindig a köz ügyét helyezi a sajátja elé. Most is így történt. Azért volt fontos az új épület, hogy az ügyintézés minél gyorsabb és zavartalanabb legyen az község lakosai számára, minél kellemesebb környezetben. Kívánom, hogy az új házban még nagyon sok sikeres projekt szülessen. Köszönöm, hogy itt lehettem ezen a jeles napon és további sok sikert kívánok!” – mondta zárszavában az elnökjelölt.

Az egyházi felekezetek részéről elsőként Illyés Tamás református lelkipásztor mondott beszédet, melyet Máté evangéliumára alapozott: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.” „Nekünk államunk van és annak becsületes, tisztességes állampolgárai kell legyünk. Nekünk kell felvirágoztatni azt a helyet, ahová Isten helyezett bennünket. A község minden lakója hálás lehet, hogy ilyen nagyszerű közösségi épülete van!” – fogalmazott. Kisebb késéssel megjelent az ortodox egyház képviselője, Ciocortaş Cosmin is, aki méltató beszédet mondott, majd megszentelte az új épületet.

A beszédek után az avatószalagot Beke László, Derzsi Ákos és Szabó József vágta át, majd a résztvevők megtekintették az új épületet, amelyről mindenki csak elismeréssel nyilatkozott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában