Háromnyelvű táblák

2020.09.28. 14:59

Újabb magyar nyelvű feliratok jelentek meg Nagyváradon

Alig néhány héttel a Szent László híd magyar elnevezését is tartalmazó tábla kihelyezése után, Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó kezdeményezésére, újabb magyar nyelvű táblák kerültek ki Nagyváradon.

Újabb magyar nyelvű feliratok jelentek meg Nagyváradon

Tóth Ádám

Ezúttal a nagyváradi Fő utcára helyeztek ki három darab háromnyelvű (román, magyar angol) információs táblát. A Barátok temploma előtt, a Fő utca közepén, illetve a Fő utca és Bémer tér kereszteződésénél található táblákon a Fő utca kialakulásának történetét ismerhetik meg mindazok, akik elolvassák a táblák feliratait – tudatta szerkesztőségünkkel az Erdélyi Magyar Néppárt közleménye. Az utca történelme mellett az utca egykori elnevezései, így a magyar elnevezések is szerepelnek a táblákon. A most kihelyezett információs táblákat még több is követi hamarosan.

Ezúttal a nagyváradi Fő utcára helyeztek ki három darab háromnyelvű információs táblát

A belváros terein, utcáin folyamatosan jelennek meg majd a következő hetekben az adott tér, vagy utca rövid történelmét, illetve egykori elnevezéseit is tartalmazó információs táblák. „A Néppárt és Zatykó Gyula kezdeményezésének köszönhetően, a magyar feliratok révén nem csak a magyar nyelvű turisták, hanem a városban élők is jobban megismerhetik majd a várost, amiben élnek” – olvasható még a szerkesztőségünknek küldött közleményben.

Borítókép: Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó kezdeményezésére újabb magyar nyelvű táblák kerültek ki Nagyváradon

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában