Közlekedés

2020.10.29. 09:47

Aluljáró helyett felüljáró épülhet a nagyváradi Mester utcán

A Nagyváradi Helyi Tanács mai ülésén dönt egy sor városfejlesztési projektről, többek között egy közúti felüljáró építéséről a Mester (Meșteșugarilor) utcán.

Pap István

Az új összetételű Nagyváradi Helyi Tanács mai ülésén szavaz az első jelentősebb városfejlesztési projektekről, melyeket Florin Birta polgármester ismertetett tegnapi sajtótájékoztatóján. Az egyik ilyen jelentős beruházás egy 940 méter hosszú felüljáró építése a Mester (Meșteșugarilor) utcán, mely áthalad majd a körgyűrű, a vasúti sínek és a Corneliu Baba utcák fölött is, és a leendő közúti csomóponthoz fog csatlakozni. A polgármester kifejtette: el szeretnék kerülni azt a csapdahelyzetet, amelybe más romániai nagyvárosok beleestek, ti. azt, hogy megépült a közelükben az autópálya, de nem tudtak autóutakkal kapcsolódni hozzá.

Éppen ezért a nagyváradi önkormányzat az aradi önkormányzattal, valamint a Bihar és az Arad megyei tanácsokkal közösen kidolgozta egy új Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út építésének a projektjét. A terveket most frissítik, és ennek része a most bejelentett elképzelés is. Eredetileg az volt ugyanis a szándék, hogy egy aluljárót építenek a sínek és a körgyűrű alatt, de a számítások szerint ez sokkal költségesebb lett volna, így egy kétsávos felüljáró építése mellett döntöttek.

A felüljáró felhajtókkal együtt 940 méter, maga a viadukt pedig körülbelül háromszáz méter lesz, nyugati vége a kiépítendő közúti csomópontba fut majd bele, ahol találkozni fog a gyorsforgalmival, a szentandrási úttal, és a várost az autópályával összekötő úttal is. Amikor elkészül, ez lesz Nagyvárad legfontosabb csomópontja. A felüljáró építésének költségvetése 7 millió euró, maga a kivitelezés pedig 6,1 millió euró lesz áfa nélkül. A felüljáró kétsávos lesz, de magát a Mester utcát egészen az Aradi úti kereszteződésig négysávosra bővítik. Mivel az utca nyomvonala amúgy is nagyon széles, ezért épületeket nem kell majd kisajátítani az utca szélesítéséhez. Ha minden a tervek szerint halad, akkor jövőre már meg is kezdődik a kivitelezés.

Borítóképünkön a felüljáró látványterve

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában