2021.01.15. 16:04
Fertőzöttségi ráta: Nagyvárad ismét közelít a három ezrelékhez
Forrás: Alexandru Nitescu
A Bihar Megyei Vészhelyzeti Bizottság január 15-iki ülésén a közegészségügyi igazgatóság (DSP) adatai alapján ismét felülvizsgálta azon települések listáját, ahol a vörös, illetve a sárga forgatókönyvet kell életbe léptetni. A hétfői állapothoz képest 38-ról 40-re nőtt azon települések száma, ahol korlátozásokat vezetnek be. Kilenc településen a fertőzöttek aránya meghaladja a három ezreléket: Belényesirtás (5,59), Vámosláz (5,29), Rév (4,99), Biharszentandrás (4,17), Biharpoklos (3,97) Sonkolyos (3,57), Felsőmezős (3,36), Tataros (3,35) és Érábrány (3,27). Ezeken a helyeken bezárnak a vendéglátóipari egységek belső terei, szórakozóhelyek, kulturális intézmények.
Közel áll a vörös forgatókönyv ismételt bevezetéséhez Nagyvárad is, amely 2,97 ezrelékkel első helyen nyitja meg a „sárga települések” listáját. A bizottság által kiadott közlemény szerint a fertőzöttségi ráta meghaladja az 1,5 ezreléket a következő településeken: Nagyvárad (2,97), Belényesújlak (2,96), Diófás (2,86), Szászfalva, Kiskopács, Nagybáród, Hegyközpályi, Vizesgyán, Biharlonka, Magyarcséke, Madarász, Nagyürögd, Vércsorog, Kiskereki, Belényes (2,03), Dragánfalva, Fugyivásárhely (1,97), Sólyom, Csarnóháza, Mezőszakadát, Váradszentmárton, Vaskohsziklás (1,87), Sólyomkővár, Magyarremete, Szentjobb, Kerpenyéd, Oláhszentmiklós, Vedresábrány, Élesd (1,59), Margitta (1,59) és Tasnádbajom.
Ezeken a településeken a vendéglátóhelyek, a mozik, az előadótermek, a játékbarlangok csak befogadóképességük maximum 30 százalékát használhatják ki.
Bihar megye szintjén – eltekintve a fertőzési gócoktól – a fertőzöttségi arány a jelenlegi adatok szerint 1,97 ezrelék.
Borítókép: illusztráció