2021.09.02. 11:27
Kormányhatározat kell az új kórház létesítéséhez
Költséghatékonyságra való hivatkozással a nagyváradi önkormányzat egyesíteni akarja a Bihar Megyei Klinikai Sürgősségi Kórházat és a Dr. Gavril Curteanu Városi Kórházat, de a két intézmény egyesítéséhez kormányhatározatra van szükség.
BN-összeállítás
A nagyváradi önkormányzat eredetileg abban bízott, hogy még az idén nyélbe lehet ütni a fúziót, de mint az a polgármesteri hivatal közleményéből kiderül, a fúzió a városi kórház megszüntetésével fog megtörténni, márpedig ehhez kormányhatározatra lesz szükség. A kormányhatározatot a Bihar Megyei Prefektúra fogja kezdeményezni.
Az ügy kapcsán Florin Birta polgármester elmondta, hogy az új, egyesített kórház magába foglalja majd a jelenlegi megyei és Curteanu kórházakat. Az új intézmény neve Nagyváradi Megyei Sürgősségi Klinika és Kórház lesz, „azért, mert gyakorlatilag a megyéből érkező összes pácienst kezelni fogják, illetve egészségügyi ellátást biztosít majd a környező megyékből érkező betegek számára is” – fogalmazott a polgármester.
A kormányhatározat megszületése után a helyi önkormányzatnak harminc napja lesz arra, hogy az új intézmény struktúráját kidolgozza. „Eredetileg azt mondtuk, hogy szeptember 1-jén már működni fog az új kórház. Mindezeket az eljárásokat figyelembe véve úgy becsüljük, hogy az év végére fog működni az egyesített kórház. Miután meglesz a kormányhatározat és elfogadjuk a szerkezeti felépítést, kiírjuk a versenyvizsgákat az új vezetői tisztségek betöltésére. Becsléseink szerint decemberben, legkésőbb január elején már működni fog az új kórház” – nyilatkozta a polgármeste