Nagyváradról elszármazottak találkozója

Pap István

„Tíz Szent László Napok, tíz Nagyváradról elszármazottak találkozója” – mondta a szombati esemény felvezetőjében Zatykó Gyula, a kulturális eseménysorozat főszervezője, kiemelve ezáltal ennek a rendezvénynek a fontosságát, „melynek célja olyan embereket bemutatni, akik elértek valamit, vagy valamilyen szempontból érdekes személyiségek, illetve az a cél, hogy erősítsék ezáltal a váradiság érzését, hogy olyan közösséget alkossunk, amely legyen büszke váradiságára” – fogalmazott. Az első vendég az 1968-ban Nagyváradon született Kovács Péter „Kovax” zenész volt, aki tizenhét évesen még Nagyváradon a Metropol együtteshez csatlakozott, majd a rendszerváltás után külföldön, alapvetően Magyarországon építette fel zenei karrierjét. A Zatykó Gyulával folytatott beszélgetés során Kovács Péter felidézte zenei pályafutásának állomásait. Sopronban alapított együttest, majd megalapította a Cotton Club Singerst, ezt követően csatlakozott az újraalakult Hungáriához. Külföldön is muzsikált, Magyarországon a Presser Gábor és az LGT koncertturnéinak tagja volt, a kétezres évek elején pedig Zorán hívta a zenekarába. Gazdag zenei pályafutását jelzi az a tény is, hogy eddig 84 lemezen dolgozott. A jövőbeni tervekről szólva elmondta, hogy felkérték egy olyan koncertsorozat zenei producerének, amelyben magyar filmslágereket dolgoznak fel, és amelyben olyan művészek fognak közreműködni, mint Hegyi Barbara, Kovács Kati vagy Csepregi Éva, és olyan slágerek lesznek a programban, mint a Nagy utazás, a Holnap Hajnalig vagy a Nálad lenni újra jó lenne stb. Kovács Péter bejelentette, hogy ezzel a turnéval eljutnak majd Nagyváradra is. Egy másik terve jövőre egy olyan koncert megszervezése lenne Váradon, melyben emléket állítana édesapjának, aki a váradi bábszínház magyar társulatának dramaturgja volt, és amelyben közreműködnének a Lilliput Társulat tagjai is.

A találkozó második vendége Thurzó Zoltán zongoraművész volt, aki nem ment el Nagyváradról, mint mondta, azért, mert a nagyszüleinek az emléke itthon tartja. Mint megtudtuk, azon dolgozik, hogy Nagyváradon zenei múzeumot létesítsen nagyapja, Thurzó Sándor hagyatékából, hiszen elmondása szerint olyan dokumentumok, relikviák vannak ebben a hagyatékban, mint a váradi filharmónia alapításának a dokumentuma, vagy Michael Haydn mélyhegedűje, illetve Bartók Béla, David Ojsztrah stb. relikviák is. „Azért akarom megalapítani ezt a múzeumot, hogy vigyük Várad hírét a világban” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ezért is törekszik több zongorához kapcsolódó Guinness-rekordot megdönteni, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a váradi értékekre, és könnyebben találjon mecénásokat, szponzorokat ennek a zenei múzeumnak a megvalósítására. Bejelentette, hogy két héten belül meglesz a Himalájában tartott zongorakoncertjének rekord-hitelesítése. 

Örömöt szerezni

A találkozó harmadik vendég Cseke Péter színművész volt, akivel Kiss Törék Ildikó beszélgetett. A mintegy húsz perces, jó hangulatú társalgáson a színművész, rendező, direktor felidézte nagyváradi gyerekkorát. Sokan tudják, hogy Cseke Péter már gyerekkorában fellépett a nagyváradi színházban apja, Cseke Sándor, kora egyik legkedveltebb váradi színésze oldalán, majd a 60-as években, tizenegy éves korában édesanyjával Magyarországra költözött. Az első évek nagyon nehezek voltak Budapesten, de miután édesanyja ismét színházi közegbe került, egyenesbe jött az életük. Nagy szerencséjének tartja Cseke Péter ezt, hogy elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Az egyetem után öt évig a debreceni színházba szerződött, időközben kétszer is hívták a budapesti Nemzeti Színházhoz, de első alkalommal ő maga nem is tudott erről a meghívásról, második alkalommal pedig ő mondott nemet. Végül 1981-ben a pesti Madách Színházba került olyan színészlegendák mellé, mint Sulyok Mária, Haumann Péter, Huszti Péter stb., és ahol nagyszerű szerepeket játszhatott el. Tíz év után végül a Nemzeti Színházba szerződött, de már egy év után visszakerült a Madáchba, immár nem társulati tagként, hanem szabadúszó színészként, vagy ahogy ő maga fogalmazott viccesen: „számlaadó szövegmondó kisiparosként.” Emellett pedig több másik társulatban is játszott, illetve rendezett. „Mindig az egész színház érdekelt, nem csak a saját szerepem” – fogalmazott Cseke Péter, ezért is jelentkezett a színművészeti egyetemre rendező szakra, majd később a doktori címet is megszerezte. Rendezőként először a Madách-színház gyermek- és ifjúsági műsorainak a mindeneseként dolgozott, majd sok helyen sok darabot rendezett. Cseke Péter felidézte azt is, hogy 2008-ban vette át a kecskeméti Katona József Színház igazgatását, ami akkoriban „nagyon lepukkant volt”, de az évek során lassú építkezéssel sikerült a nemzeti színházak rangjára emelni az intézményt. Jövőre jár le harmadik színi direktori ciklusának a vége, és mint mondta, nem tudja, hogy meg fogja-e hosszabbítani még egy ciklusra a mandátumát.

A beszélgetés végén a művész családjáról, vallásos hitéről osztott meg gondolatokat, történeteket a hallgatósággal, illetve megemlítette azt is, hogy úgymond ő rehabilitálta Eszenyi Enikő színművésznőt azzal, hogy szerepet adott neki a kecskeméti színházban, ugyanis Cseke Péter szerint a Vígszínház volt igazgatója ellen felhozott vádak kilencven százaléka koholmány volt. Végezetül elmondta, hogy ma hatványozottan vallja azt, amit apjával közös könyvében megfogalmazott: színházi emberként az a célja, hogy örömet szerezzen az embereknek. „Ha örömet tud szerezni az ember másoknak, annál csodálatosabb nincs” – mondta zárszóként Cseke Péter.