2022.08.18. 08:19
Újra együtt: ünnepelt a révi magyarság
BN-összeállítás
Az elszármazottak találkozóját tartotta múlt vasárnap a révi magyarság, Újra együtt címmel, a helyi református egyházközség, a Pro Rév Alapítvány és a helyi RMDSZ szervezésében. Az eseményre hazavárták a településről elszármazottakat, de várták a magyarországi testvértelepülések küldöttségeit is. Utóbbiak közül idén Révfülöp huszonöt fős delegációja vett részt a találkozón, élén Kondor Géza polgármesterrel.
A révfülöpi vendégek csütörtökön érkeztek Révre, pénteken délelőtt raftingozás (vadvízi evezés), illetve a Zichy-barlang meglátogatása volt a programjuk. Szombaton délelőtt Hasas János alpolgármester vezetésével Körősfőre indultak az anyaországiak. Megtekintették a Sebes-Körös forráshelyét, és megálltak a bánffyhunyadi református templomnál, ahol megcsodálhatták a nemrég teljesen felújított istenházát belülről is.
A vasárnapi rendezvényt megtisztelte jelenlétével Meleg Vilmos színművész, a Bihar megyei RMDSZ-választmány elnöke, és részt vett az eseményen Dorel Cosma, Rév község polgármestere is. Amint az utóbbi években általában, a szervezés mozgatórugója most is Hasas János alpolgármester, valamint Papp Csaba református lelkipásztor volt, és természetesen sok helyi lakos vett részt az esemény lebonyolításában.
Az ünnepség a délelőtti órákban tartott istentisztelettel kezdődött. Papp Csaba igehirdetésének alapgondolatait a János írása szerint való szent evangélium 5. részének 5–8. verseiből merítette. A rendezvény egyik házigazdájaként a lelkipásztor üdvözölt mindenkit: „Engedjék meg, hogy nagy szeretettel köszöntsem mindazokat, akik jelenlétükkel megtisztelték a mi együttlétünket. Itt vannak velünk helybeliek, a távolabbról érkezők, a révfülöpi barátaink, sok ismerős, a nagyváradi barátaink. A mai napon együtt lehetünk, egymásnak örvendhetünk.” Prédikációjában arra buzdított, hogy segítsük és szeressük egymást.
Az igehirdetés után a magyarországi Révfülöp község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve: ha Révre érkeznek, otthon érzik magukat a Sebes-Körös menti településen, és ezt meleg szavakkal köszönte meg.
Mint a Bihar megyei RMDSZ-szervezet választmányának elnöke köszöntötte a jelenlevőket Meleg Vilmos színművész, aki évek óta jelen van a révi ünnepségeken, majd Dsida Jenő monumentális költeményét, a Psalmus Hungaricust szavalta el, a tőle megszokott szenvedéllyel. A verset nagy szeretettel fogadta a gyülekezet.
Szép szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket a Révről elszármazott és ma Biharpüspökiben élő Pető Margit. Nem először volt alkalmunk meghallgatni őt, hiszen a révi rendezvények visszatérő vendége. Mind köszöntőbeszédét, mind a Posztós Lenke általa elszavalt költeményeit nagy elismeréssel fogadták a jelenlevők.
Az istentisztelet végén a résztvevők átvonultak a Magyar Házhoz, s koszorút helyeztek el Jakab Dezső műépítésznek, Rév szülöttének a teremben elhelyezett emléktáblájánál, elhunytának 90. évfordulója alkalmából. Ő volt az a műépítész, aki a többi között a nagyváradi Fekete Sas palotát tervezte (Komor Marcell-lel). Életét, munkásságát Hasas János méltatta: „Úgy gondoltuk, hogy 2017 után, amikor ezt az emléktáblát avattuk Jakab Dezső műépítésznek, most, halálának 90. évfordulóján is koszorút helyezzünk el az emléktáblájánál, hiszen ő Réven született 1864. november 4-én, és 1932. augusztus 5-én hunyt el Budapesten, tehát néhány napja volt halálának 90. évfordulója. Azt még szeretném elmondani, hogy helyben tanult, majd elkerültek Budapestre, ott végzett a Műegyetemen. Több mint 120 épület tervezője volt, Budapesttől Marosvásárhelyig, Kecskeméttől Szabadkáig.”
Az esemény zárásaként a résztvevők szeretetvendégségre voltak hivatalosak a révi kultúrház nagytermébe.