Borszentelés a premontrei templomban

Ciucur Losonczi Antonius

Elmélkedésében Fejes Rudolf Anzelm apát arra hívta fel a figyelmet: furcsának tűnhet, hogy karácsony nyolcadában a feltámadásról hallgathatunk meg evangéliumi részletet Szent János könyvéből, de ha Jézus életére tekintünk, azt vehetjük észre, hogy egy barlangistállóban született, és egy sírként szolgáló kőbarlangban helyezték el halálakor a testét. És a jászola is tulajdonképpen egy kővágat volt a sziklában, melynek rekeszeit fadeszkák választották el, mivel vályúként funkcionált. A keleti, ortodox keresztények ikonábrázolásain ezért gyakorta látunk kőjászolt vagy -teknőt, utalásként arra, hogy ez előre jelezte, kősírba lesz fektetve Krisztus, és onnan fog majd feltámadni. 356 előtt egyébként nem ünnepelték kifejezetten a karácsonyt, csak az első niceai zsinat után jelölték ki erre dátumként december 25-ét. Valójában a téli napforduló római ünnepének keresztény tartalommal megtöltött alkalma lett – előbbi ugyan december 21-ére esik, de akkoriban „késett” a naptár, magyarázta az apát.
A szőlőtermelő vidékeken premontrei rendi hagyománynak számított, hogy Szent János apostol és evangélista december 27-i ünnepén bort szenteltek a templomokban. Amikor Asszonyvásárára került, mivel a templom teteje károsodva volt, Fejes Rudolf Anzelm felmászott a padlásra, hogy közelebbről szemügyre vegye a tetőzetet, és sínszerű fagerendákat látott ott lefektetve. Azt gondolta, hozzátartoznak a fedélszékhez, az öreg kántor azonban felvilágosította, hogy ezeken gördítették be hajdan a boroshordókat a templom közepére Szent János napján. Régen ugyanis 16 hektár szőlőbirtoka volt a prépostságnak a hegyen. A kommunizmusban sajnos a szőlőtőkéket kiirtották, és a rendszerváltozás után már nem telepítették vissza, „a műemlék pinceerdő” – ahogyan a helyiek nevezik a pincesort – falai pedig manapság omladoznak. Az ősi hagyományok szerint a premontreiek templomaiban Szent János ünnepén azonban nemcsak hordó állt középen, hanem Szent János asztalát is megterítették. Sőt, anélkül, hogy kocsmává változtatták volna Isten házát, illett ott helyben megkóstolni a megszentelt újbort. A férfiak csípőövéhez ezért pohár volt kötve, az asszonyok pedig „borkorcsolyákat”, vagyis pogácsákat készítettek. Szent János asztalára a szentmisén süteményeket, sajtokat és almákat  tettek, illetve, aki hozott magával bort, az egy kancsóval erre az asztalra is kihelyezett a szőlő levéből, hogy azok is ihassanak belőle, akiknek nincs sajátjuk. A papnak külön úgynevezett Szent János pohara volt, melybe az áldás után bort öntött, majd kikiabálta a népnek, hogy „Vegyétek Szent János szeretetét!”
Amúgy a Szentírás szerint Noé volt az első bortermelő. Megrészegült a fogyasztásától, a fiai közül többen kigúnyolták ezért, azok a fiai viszont, akik nem, Isten áldásában részesültek. Jézus példabeszédet is mondott a borról, kiemelve, hogy az új bort új tömlőbe kell tenni, ami átvitt értelemben egy új közösség alapítását szimbolizálja, ami maga az egyház. „Mi is tegyünk tehát tanúságot a bor szentelésével és mértékkel való fogyasztásával arról, hogy az új, örök élet várományosai vagyunk” – tanácsolta a szentmise szónoka.