Színház

2023.07.17. 14:59

Elkezdődött a Nyári Színházi Fesztivál

A Nyíregyházi Mandala Dalszínház és az RMDSZ Bihar megyei szervezetének koprodukciójában július 16.–augusztus 22. között ismét megszervezik Nagyváradon a Nyári Színházi Fesztivált. Az előadások sorát a Charley nénje című zenés vígjáték nyitotta vasárnap este, amelyet a Mandala Dalszínház hozott el a váradi, illetve térségbeli közönség számára Mikó István rendezésében, aki színészként is közreműködött az ezredes szerepében.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Ciucur Losonczi Antonius

Zsúfolásig megtelt vasárnap este a várbeli nyári színház nézőtere. Az érdeklődőket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. „Az elmúlt évek során a Nyári Színházi Fesztivált sikerült a magyar közösségi naptárba úgy beépíteni, hogy az már nem hiányozhat onnan. A hagyományos ünnepeink sorában tudhatjuk, úgy, mint a Magyar Kultúra Napját, március 15-ét, a Festum Varadinumot és a többi nagy rendezvényünket. Az emberek várják, hogy a nyár se maradjon színház nélkül, és ugyan kissé könnyedebb műfajjal, de tömény szórakozással töltődhessenek fel azok, akik itthon töltik a nyarat (…) A több évtizedes partnerség a Mandala Dalszínházzal nagyon sok jó előadást hozott egy nagyon jó közönségnek. Ezt a sorozatot folytatjuk most, és külön köszönetet mondunk az idei önkéntes csapatot szervező MAKET-nek, a középiskolás mozgalomnak” – fogalmazott a parlamenti képviselő.


Bódis Gábor, a Mandala Dalszínház vezetője kiemelte: először fordult elő az, hogy sikeresen pályáztak a magyarországi Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) előadóművészeti többlettámogatások rendszerének magyar-magyar határon átnyúló kapcsolatokra vonatkozó kiírása keretében. A további előadásokra hívta fel ezután a figyelmet: Ölelj át (július 23., erre a produkcióra elfogytak a jegyek), A szabin nők elrablása (július 24.), S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve (július 29.), Rátonyi 100 (augusztus 12.), Három a magyar vigasság (augusztus 22.). A Bihar Megyei Magyar Középiskolások Egyeztető Tanácsa (MAKET) részéről Farkas Ábel üdvözölt mindenkit.


Felhőtlen, könnyed, ugyanakkor igényes szórakozásra számított a közönség, és Brandon Thomas Charley nénje című darabja nem okozott csalódást. Aldobolyi Nagy György fülbemászó, slágerként dúdolható betétdalai, melyek dalszövegeit Szenes Iván írta, hálás hallgatóságra találtak. A történet ugyan nem közvetített mély filozófiai gondolatokat, de nem is ez volt a cél: ehelyett inkább fordulatokban és gegekben volt gazdag. És természetesen amolyan csattanóként a jól ismert Orchideák című szerzemény is felcsendült, melyre a közönség vastapssal reagált.
A fesztivál következő előadását, az Ölelj át! című romantikus komédiát (a Vidám Színpad produkcióját) műszaki okok miatt nem a várbeli nyári színházban fogják bemutatni, hanem a Szigligeti Színházban, július 23-án, vasárnap. A kezdési időpont viszont változatlan, ugyancsak 20 óra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában