Heller Tamás: Úgy járok Nagyváradra, mintha hazamennék

Ciucur Losonczi Antonius

– Milyen érzésekkel tér vissza Nagyváradra?
– Szinte minden évben fellépünk valamilyen színdarabbal a nyári színházban. Úgy járok tehát Nagyváradra, mintha hazamennék. Az igazsághoz még az is hozzátartozik, hogy az idén már voltunk Váradon, április végén. Ha jó emlékszem, a filharmónia épületében szerepeltünk akkor egy kabaréesten. De visszatérve a nyári színházhoz: alig várjuk minden évben, hogy Váradra jöjjünk. Természetesen fantasztikus a közönség, de ami a legfontosabb, hogy nagyon szeretnek bennünket. Namármost, olyan helyen fellépni, ahol érzi a színész a színpadon, hogy szeretik őt, ennél szebb és jobb dolog nincs is a világon.

– Mivel lepik meg ezúttal a váradi publikumot?
– Most egy kabaréelőadással jövünk, két kedves kollégámmal, Nyertes Zsuzsával és Beregi Péterrel. A Három a magyar vigasság című előadásunkat játsszuk augusztus 22-én, ami egy kétrészes kabaré. Nemrég készült el, az év elején volt a bemutatója, és örülünk annak, hogy már rögtön Nagyváradon, az idén be tudjuk mutatni. Arra összpontosítunk, hogy a közönség jól érezze magát és sokat nevessen, tehát olyan jelenetek lesznek benne, melyek jókedvet biztosítanak. Bízunk benne, hogy a nézők elfelejtik az ügyes-bajos dolgaikat, és emlékezetes marad számukra ez az est.
Ezt megelőzően pedig, augusztus 12-én nem akárkinek, hanem egy nagy példaképnek, Rátonyi Róbertnek állítunk emléket, születésének 100. évfordulója alkalmából. Egy fantasztikus este volt Budapesten, az Urániában májusban, és úgy döntött Teremi Trixi, a Rátonyi Róbert Színház igazgatója, hogy ebből összeállít egy előadásra valót, még ha nem is lehetséges mindenkivel, akik akkor ott felléptünk, hiszen sokan voltunk. Egy több városban bemutatandó sorozat lett tehát ebből, s így kerülünk mi most Nyíregyházára, illetve Nagyváradra. A nyáron volt Veszprémben is, szeptemberben következik majd Kecskemét, és hát gondolom, hogy ez az év így fog eltelni.

– Ha jól tudom, mint példaképére tekint Rátonyi Róbertre. Mikor dőlt el, hogy színész, illetve táncoskomikus akar lenni, akárcsak ő?
– Nem vagyok én már mai csirke, ami azt jelenti, hogy ha jól emlékszem, 1958-ban láttam a magyar televízióban A csárdáskirálynőt. Nem tudom, hogy az egészet adták-e, vagy csak részleteket belőle, de láttam Rátonyi Róbertet, ahogyan Bóni grófot játszotta, és akkor eldöntöttem, hogy színész akarok lenni, pontosabban táncoskomikus, mint ő, és szeretném eljátszani valamikor én is ezt a szerepet. Az élet úgy hozta, hogy soha nem játszottam Bónit. Rengeteg operettben szerepeltem, de A csárdáskirálynő Bónija sohasem voltam. Az utóbbi években azonban boldogság tölt el, ugyanis beleöregedtem A csárdáskirálynő Miska főpincérjébe, és most azt játszom. De az, hogy a színi pályát választottam, Rátonyi Róbertnek a „bűne”, akit nagyon szerettem, tiszteltem. Aztán az élet megadta, hogy sokszor léptünk fel együtt, és nagyon jó barátok lettünk.

– A pályaválasztáshoz azért a családi háttér is kellett…
– Igen, édesapám egy szatirikus együttesnek volt a tagja Debrecenben, és természetesen mint gyermek mindig ott ültem az előadásokon, és magamba szívtam ezt a műfajt. És nagy szerencsémre Komlós János felfigyelt rám, és az ő általa, majd a halála után Marton Frigyes és Sas József által irányított Mikroszkóp Színpadnak 34 évig lehettem a tagja.