2023.10.30. 08:08
Jelentős költségvetés-módosítás titkos megegyezéssel
Mintegy 103 millió lejjel csökkentette idei beruházási költségvetését a nagyváradi önkormányzat, többek között azért, mert az idén már nem kezdődnek meg az Országos Helyreállítási Tervből (PNRR) finanszírozott projektek. A tervezet nem említi azt, hogy Szentmárton község későbbi időpontban fizeti ki tartozását a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalatnak, ezért a váradi költségvetésből csoportosítottak át összegeket az OTL támogatására.
Fotó: Alexandru Nițescu
Pap István
A váradi önkormányzat hibáinak összefoglalójaként jellemezte a költségvetés-módosítást Adrian Madar, az ellenzéki PSD-frakció vezetője a csütörtöki helyi tanácsülésen. A módosítás ugyanis 103 millió lejjel, azaz mintegy 21 millió euróval csökkenti a város beruházási költségvetését. Adrian Madar a napirendi pont vitáján kiemelte, hogy ez a negaív módosítás szinte kizárólag az uniós finanszírozású beruházásokat érinti. „Szerencse, hogy érkezik az egészségügyi minisztériumtól 3 millió euró a váradi önkormányzathoz. És ha ehhez a 21 millió euróhoz hozzátesszük azt a 4 millió eurót, amit a váradi polgármesteri hivatal kisajátításokra és telekvásárlásokra költ el, és ha hozzávesszük azt a 3 millió eurót is, amivel a város a Helyi Közszállítási Vállalatnak (OTL) nyújtott szubvenciót növeli, akkor 26 millió eurós összeget kapunk, ami az idei év közigazgatási hibáinak az összege. Felvetődik a kérdés, hogy az év végéig még mekkora uniós összeget fog visszavonni a költségvetésből a váradi önkormányzat?” – fogalmazott Madar. Az ellenzéki tanácsosnak Florin Marinau liberális párti tanácsos válaszolt, aki szerint arcátlanság, hogy Madar kudarcnak nevezi a helyi adminisztráció idei tevékenységét, miközben Nagyvárad nagyságrendileg „valószínűleg a legnagyobb beruházásokat valósította meg a romániai megyeszékhelyek közül” – mondta.
Megegyezés titokban
Szót kért Florin Birta polgármester is, aki kifejtette, hogy a negatív költségvetés-módosításra azért van szükség, mert az idén már nem valósulnak meg azok a projektek, amelyeket az Országos Helyreállítási Tervből (PNRR) fognak finanszírozni, vagy mert későn írták alá a szerződéseket, vagy mert hosszadalmas volt a közbeszerzési eljárás. Ezeket a terveket jövőre valósítják meg, és az eredetileg ezekre szánt összegeket olyan beruházásokra költi a város, amelyeket az idén be kell fejezni, ezáltal az önkormányzat nem fog elesni egyetlen lejnyi uniós támogatástól sem. Az önkormányzat saját költségvetéséből fizeti ki a felmerülő költségeket, és jövő év közepén visszakapja majd a kifizetett összegeket. A továbbiakban megemlítette azt, hogy azért egészítik ki az OTL költségvetését, mert az egyébként PSD-s vezetésű Szentmárton községnek 4 millió lejes tartozása van a vállalat felé, de mivel Szentmárton is be kell fejezzen az idén uniós finanszírozású projekteket, ezért a két polgármesteri hivatal megegyezett abban, hogy elhalasztják e tartozás kifizetését egy későbbi időpontra, hogy Szentmártonnak legyen elég pénze az uniós projektjei lezárásához. „Sajnálom, nem akartam ezzel a dologgal előhozakodni, de kénytelen voltam azok után, amiket ön az OTL-re vonatkozóan nyilatkozott” – fogalmazott Birta. Adrian Madar válaszában megjegyezte, hogy ő a számadatokat a városvezetés által a tanácsülésre beterjesztett határozat-tervezetből vette, beleértve az OTL-re vonatkozó adatokat is, márpedig az abban szereplő információk jelentősen eltérnek attól, mint amit a polgármester az ülésen elmondott az OTL kapcsán. „Megkérném azokat a kollégákat, akik ezeket az anyagokat előkészítik, hogy tüntessenek fel bennük mindent, ami történik, mert azért vagyunk helyi tanács, hogy a tények ismeretében dönthessünk” – fogalmazott. A költségvetés-módosításra vonatkozó tervezetet két tartózkodás mellett fogadta el a helyi tanács. Megjegyzendő, hogy a költségvetés-módosítási határozat-tervezetben valóban nincs sehol megemlítve az, hogy a váradi és a szentmártoni polgármesteri hivatalok megegyeztek volna utóbbi tartozásának az elodázásáról, noha ennek jelentős befolyása van Nagyvárad költségvetésére.