Metamorphosis ephemeralis: Gerendi Enderle Anikó kiállítása a váradi római katolikus püspöki palotában

Balla Tünde

„A művész anyagból alakít szobrot, s lelkének művészereje indítja, hogy ilyen vagy olyan formát adjon neki, aminő lelki szemei előtt lebeg; s honnan venné a művészi képességet, hacsak lelke nem a te kezed alkotása volna? – Formát ad tehát az anyagnak, például az agyagnak, kőnek, fának, aranynak és más hasonló dolgoknak, amik rendelkezésre állnak s alkalmasak arra, hogy a művész alakítsa őket. De lehetséges volna-e ez az egész eljárás a te teremtő működésed nélkül? Te teremtetted a művész testét s tőled van a lelke is, mely kezeit vezeti; te alkottad az anyagot, amelyből alakíthat valamit; te adtad képességét, amely művésszé avatja, s amelynek erejében belül folyton látja azt, hogy mit kell künn cselekednie; te adtál neki érzékeket, hogy közvetítsék lelkétől az anyagba azt, amit csinálni akar… Ez mind téged dicsér, a mindenek alkotóját.” (Szent Ágoston vallomásai, XI. könyv, V. fejezet)
Gerendi Enderle Anikó kezei által mintha Isten alkotna: finom vonalak, lágy színek, leheletnyi kontűrök, sok parányi részlet összeadódása a mulandó anyag ábrázolásában, a tökéletesség megérintéséhez. Mintha a Szent Ágoston-i vallomások ébredeznének e 33 akvarell láttán. Koszorúk és kövek az anyagi világ két efemer és banális eleme, ám mindkettőt emberi létünk szimbólumainak egész sorával ruháztuk fel. A koszorú életciklusunk meghatározó pillanataiban van jelen. Ez díszeleg a menyasszony fején és a koporsónk felett, Krisztus kálváriájának véres jelképe, de bokrétaünneppé is nemesítheti a növekvő házba beépített verejtékcseppeket. S már meg is érkeztünk a kövekhez. A kő a természet szétpattintható ereje, mégis az alap, a biztonság, amely otthonainkat szilárdítja meg. Évmilliárdokba zárt tömör csend Földünk múltjából. Távoli és mély üzeneteket hordoznak e valóságosnál is hűebben ábrázolt témák, a felismerést a Föld és ember összefonódásáról, elválaszthatatlanságukat az örök metamorfózisban, a nagy körforgásban. A pöttömnyi ember mulandóságát a bezáródó kör közepén.
„Számomra a részletek mindig fontosak. Úgy is mondhatnám, hogy én a részletekből építem fel az egészet. Ha visszatekintek eddigi munkáimra, azoknak mindig is építkező jellegük volt. (…) Rendigényem tulajdonképpen harmóniára való törekvés. Valahol minden tárgyamban, rajzomban ez a szándék rejtőzik. A tökélyre való törekvés ez. Még akkor is, ha tudom, hogy a tökély megvalósíthatatlan és elérhetetlen. E hozzáállás a művészek körében nem divatos, sőt, vannak, akik ezt tudatosan elvetik. A szépség és a harmónia kicsit elavult fogalmak manapság. Nemegyszer felrótták már nekem azt, hogy túlságosan is szép, amit rajzolok, festek” – vallotta 1996-ban, a nagyváradi Bihari Napló napilapnak adott interjújában Gerendi Enderle Anikó, aki az idő tájt már javában hódolt reneszánsz eleganciával megrajzolt és színezett, a szemnek könnyed befogadást ígérő, ám az agynak tengernyi plusz üzenetet sugárzó koszorúi és kövei készítésének.
Az Amerikai Egyesült Államokban 2004 óta élő, kolozsvári születésű képzőművész a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola dizájn szakán diplomázott, és kezdetben ipari formatervezőként kamatoztatta rajzos tehetségét. Dolgozott a feketeerdői üveggyárnak, tervezett bútort és bélyeget, szakmai sikereit megalapozó nagyváradi munkássága idején alkotóterápiával segítette pszichikai betegek rehabilitációját és mindmáig művészi szinten fotózik, e műfajban is komoly nemzetközi díjak kitüntetettje. Az anyaggal való kreatív viszonya azonban nem csak annak esztétikus hasznosítása felé nyitotta meg kifinomult szépérzékét, az 1980-as évek elején tér vissza ifjonti szenvedélyéhez, a művészi rajzhoz és az anyag legromlóbb formájához, a papírhoz, és ezzel a lépésével nemzetközi renomét szerez. Bukaresttől Budapestig, Írországtól Japánig, tárlatok sora jegyzi a nevét. A kommunizmus időszakában a progresszív romániai képzőművészeket felölelő „Atelier 35” váradi alkotócsoportjának is az egyik alapító tagja lesz, a rendszer ellen lázadó ifjúság a legmodernebb nyugati áramlatok letéteményese, művészetük máig hatóan formálta és formálja ma is az ízlést az ország nyugati kapujában.
„A kész rajz egy bizonyos állapotot fejez ki. Az az állapot két-három év múlva már felidézhetetlen. Munkáim mindig is kapcsolódnak a mindennapjaimhoz. Ha ránézek, nekem azt a bizonyos időt jelzik, amelyben születtek. Visszaemlékezem. Feltétlenül tartalmazzák az én akkori életemet. De, hogy metafora-e, vagy sem, azt nem tudom. Inkább jelnek mondanám, ami saját magamnak szól. Esetleg sajátos, titkos naplónak is nevezhetném, hiszen nagyon is szubjektív módon készültek és készülnek munkáim. Remélem, ennek ellenére mások számára is jelentenek valamit.” (Gittai István interjúja, Bihari Napló 1996.)
A kiállításunkba válogatott koszorúk és kövek a művész 1993–2000 közötti, nagyváradi alkotói periódusában készültek, és ez idő tájt a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ gondozásában állnak. Gerendi Enderle Anikó különös jel- és jelképrendszerű világának újbóli felfedezésére invitáljuk a város művészetszerető közönségét. A nagyváradi római katolikus püspöki palota második emeletén, október 21-én, szombaton 17 órakor nyíló tárlatot dr. Bordás Beáta művészettörténész, az EMÜK vezetője nyitja meg.