Búcsú Kupán Árpádtól

Dukrét Géza

Újra elvesztettünk egy nagy embert. Kupán Árpád november 14-én hunyt el, 85 éves korában, Budapesten. Óriási veszteség ez nemcsak a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság számára, hanem az egész történész társadalomnak.

1938. január 1-jén született Dobrán, Szatmár megyében. Elemi iskoláit szülőfalujában, a középiskolát Szatmárnémetiben végezte, majd a Kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Történelem–Filológia Karán nyert szakképesítést 1954–1958 között. Sikeres diáktudományos-köri tevékenysége miatt szakirányítói, Jakó Zsigmond, Csetri Elek, Jordáky Lajos professzorok a kutató-történészi pályára ajánlották. Főleg könyv- és könyvtártörténettel, művelődéstörténettel kapcsolatos témákkal foglalkozott, de érdekelte a néprajz is, melynek megismeréséhez ifj. Kós Károlytól kapott támogatást.

Az egyetem elvégzése után a székelyudvarhelyi Dokumentációs könyvtárhoz kapott kinevezést, de mint papi család sarja, származása miatt megakadályozták az állás elfoglalásában. Így Udvarhely-környéki iskolákban tanított. Két év után sikeresen versenyvizsgázott a gyulafehérvári Batthyaneum tudományos könyvtárának könyvtárosi állására, de a tanügyi hatóságok csak egy év után engedték el, de akkorára az állást már betöltötték. 1962-ben Nagyváradra jött, ahol ideiglenesen alkalmazást nyert az Állami Levéltárban. Itt hasonló okok miatt nem véglegesítették, s visszakerült a tanügybe. Előbb Kárásztelken volt egy évet, majd 1964-ben kérésére Mezőtelegdre helyezték, ahol 2001-ig, nyugdíjazásáig tanított.

A kényszerűségből vállalt tanári pályát hamarosan sikerült élethivatássá változtatnia, megszerette és odaadással végezte az oktató-nevelő munkát. Tanítványaival köri tevékenységeket is szervezett és egy kis múzeum anyagát gyűjtötte össze, s állította ki az iskola folyosóján. Eredményeinek elismeréseként elnyerte az Érdemes tanár címet. Később elvégezte a nagyváradi művészeti népiskola színházrendezői tanfolyamát. Ezt a tevékenységét is kitüntetésekkel jutalmazták.

Ez időben gyűjtögette a Mezőtelegd történetére vonatkozó forrásokat, adatokat, majd 1980-ban megírta Mezőtelegd monográfiáját, az akkori igényeknek és lehetőségeknek megfelelően. Ennek a munkának a részletei bekerültek az 1996-ban megjelent Mezőtelegd története című könyvbe, kiegészítésként Sass Kálmán 1935-ben kiadott munkájához. Ezt a kötetet Varga Árpád, tragikus sorsú fiatal történésztársával együtt állította össze.

2000-ben, nyugdíjba vonulásának évében jelent meg első önálló kötete Mezőtelegd iskolatörténete címmel, a Partiumi füzetek 15. köteteként. Ekkor kapcsolódott be a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság munkájába, melynek élete végéig tevékeny tagja volt. Rendszeresen jelentkezett a meghirdetett pályázatokra. 2002-ben Mezőtelegd iparosításának történetéből című tanulmánya I. díjat nyert. Ezután a pályázatot elbíráló zsűri tagja, majd elnöke lesz.

2003-tól a Jubileumi Rákóczi Évek, majd a Bocskai Jubileumi Évek szervezőbizottságának tagja. Ezek keretében egy sor előadást tartott, amelyek megjelentek nyomtatásban is. Összeállította a felekezeti középiskolák számára készített pályázati anyagot és könyvészetet.

2004-ben megjelent Szabadkőművesek Nagyváradon című könyve, a nagyváradi Ady Társaság kiadásában, amely rendkívüli érdeklődésnek örvendett. Az e témában úttörőnek tekinthető nagy ívű tanulmány rengeteg tévhitet oszlat el a szabadkőművesek fogalmával és tevékenységével kapcsolatban.

2005-ben a Magyar Napló, a Magyar Írószövetség lapja, Az év esszéi című ünnepi kötetébe beválogatta egyik írását, s így elsőként képviselte Nagyváradot e jelentős kiadvány-sorozatban. Szintén 2005-ben jelent meg Mezőbikácsi hősök és áldozatok a 20. század tragikus sodrában című munkája, mely szintén kevésbé kutatott kérdéseket tárgyal.

Értékelve tudományos és szervezői munkásságát 2005-ben a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság Fényes Elek-díjjal tüntette ki.

2006-ban az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára megírta 1956 emlékezete Biharban című kötetét. 2007-ben A mozi évszázada Nagyváradon és Ősi magyar falu a peremvidéken. Nagyszántó története című kötetei jelentek meg. 2008-ban megírta Hűség és helytállás. Biharszentjánosi krónika című kötetét. 2015-ben Új borsi krónika, 2019-ben Kisszántó és Nagyszántó párhuzamos története című kötetei jelentek meg.

Mindezek mellett számos cikke és tanulmánya jelent meg a Várad című kulturális folyóiratban, a Zilahon kiadott Hepehupában, az Erdélyi Naplóban, a Bihari Naplóban, a Partiumban, a Honismeretben, a Református Kalendáriumban. Meg kell említsük, hogy az utóbbi években számos előadást tartott különböző rendezvényeken, megemlékezéseken, ünnepélyeken.

Sorsfordító évek. Válogatáskötet a szerző 80. születésnapjára című kötetének előszavában a következőket írta:

…Ha hív az Úr, bátran követem.

Drága szeretteimnek üzenem

Hű ragaszkodásom végtelen.

Ha szívükben őrzik emlékem,

Nem volt hiábavaló életem.

Drága barátom, ígérhetem, hogy valóban szívünkben, örökké őrízzük emlékedet. Nyugodjál békében, pihenésed legyen csendes.