Közlemény

2023.11.13. 17:32

Háromnegyed részben megépült a szentmártoni körgyűrű

Forrás: Forrás: Bihar Megyei Tanács

Ciucur Losonczi Antonius

A Bihar Megyei Tanács közleménye szerint a váradszentmártoni körgyűrű több mint 70 százalékban megépült. Ezekben a napokban a 44 előgyártott tartóoszlopot helyezik ki annál a felüljárónál, mely a püspökfürdői vasúti sín felett halad keresztül. Ugyanakkor épül a nagyváradi körgyűrű feletti átjáró, illetve a nyomvonalon a három híd. Mint ismert, a beruházásra kiírt tendert a Construcții Erbasu (fővállalkozó)–Drumuri Orășenești Rt.–Procons Group–Váhostav Sk.-konzorcium nyerte, mely bruttó 177,2 millió lej értékben tett árajánlatot. A terelőút Nagyvárad irányából megkerüli majd Szentmártont és Félixfürdőt, biztonságosabbá és gyorsabbá téve a tranzitforgalmat. 5,75 kilométer hosszú lesz, menetirányonként kétsávos és tíz méter széles. A befektetés feltételezi több mint két kilométer hosszú bekötőút építését is, valamint három méter széles kerékpárútét a körgyűrűvel párhuzamosan. A kiindulópontja a nagyváradi Hunyadi János utca, és létesül majd három híd, két felüljáró, egy viadukt és három körforgalom is. A finanszírozást európai uniós forrásokból biztosítják a Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) 2014–2020 keretében, a beruházás a megyei tanács és az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társaság (CNAIR) közti megállapodás révén valósul meg.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában